A jövő évi adóváltozások nyomán a négy százalékos társasági különadó megszűnik, ugyanakkor a 19 százalékra emelkedő társasági adóban érvényesíteni lehet beruházási, fejlesztési kedvezményeket - jelentette ki Bajnai Gordon.
A miniszterelnök közölte: 2010-ben az 5 százalékos járulékcsökkentés 300 milliárd forinttal, a tételes egészségügyi hozzájárulás megszüntetése 60 milliárddal, a társasági adó változtatása 50 milliárddal, összesen tehát 400 milliárd forinttal csökkenti a vállalkozások adóterheit.
Futó Péter elnök bejelentette, hogy az MGYOSZ egymillió forinttal támogatja a kormány múlt héten létrehozott krízis alapját, amely a leginkább rászorult családokat segíti.
A munkavállalók 91 százaléka az alsó kulcs szerint adózik
A kormány első 50 napja az egyensúly és bizalomteremtés jegyében telt el, s a növekedés érdekében megvalósuló élőmunka tehercsökkentés nyomán 2010-ben a munkavállalók 91 százaléka, 5 millió forintos határig az alsó, 17 százalékos szja-kulcs szerint fog adózni - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) keddi rendezvényén Budapesten.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.