A vagyonadó sorsa azon is múlik, hogy a jövő heti egyeztetéseken meg tud-e állapodni a kormány az MSZP-vel és az SZDSZ-szel a részletekről, mert mindkét párt jelezte, változtatásokat tart szükségesnek a kormány javaslatához képest. Az Országgyűlés kedden kezdi tárgyalni a jövő évi adótörvényeket és a külön előterjesztésként benyújtott vagyonadót is. Utóbbi 2010-től vezetné be az ingatlanok és nagy teljesítményű autók, valamint a vízi- és légi járművek adóját.
Ez a javaslat rögzíti azt is, hogy 2010. január 1-től megszűnne a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho). Az MTI úgy értesült, hogy az eho eltörlése hozzávetőleg 60 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést jelent, a vagyonadóból pedig 40-50 milliárd forintos pluszt remél a kormány.
Az MTI értesülései szerint a két tétel azért szerepel egy törvényben, mert ha elbukik a vagyonadó, akkor nem lesz fedezet az eho eltörlésére. A Pénzügyminisztérium a jövő héten folytatja a vagyonadóról szóló egyeztetéseket az MSZP-vel és az SZDSZ-szel is. A szocialisták többek között azt szeretnék elérni, hogy ne csak külön-külön vegyék figyelembe az ingatlanok értékét a vagyonadónál, hanem azok adódjanak össze.
Ha például valakinek legalább 2 darab 15 millió forintot érő lakása van, az is fizessen vagyonadót. Megfontolás tárgyává tennék azt is, hogy miként lehetne még igazságosabbá tenni az adóbevezetését, hiszen a 29 millió forintos értékű ingatlan után nem, de a 30 milliós után már meg kell fizetni az adót.
Az SZDSZ bejelentette, hogy a jelenlegi formájában nem támogatja a kormány által a parlament elé terjesztett vagyonadó elképzelést. A szabad demokraták szerint is igazságtalan, hogy három 25 millió forintos ingatlan után nem kell fizetni, míg egy 30,1 millió forintos értékű után már igen. Az SZDSZ azt is szorgalmazza, hogy a központosított adó helyett inkább helyi, az önkormányzatok által beszedhető adót hozzanak létre; illetve, hogy a vagyonadót le lehessen vonni a személyi jövedelemadóból.
Ha nem lesz vagyonadó, nem szűnik meg az eho
Csak akkor szünteti meg a kormány jövőre a tételes egészségügyi hozzájárulást, ha lesz vagyonadó - derül ki a parlament előtt lévő törvényjavaslatból.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.