A cégautó adó megfizetését az adóhatóság az önkormányzatok megkeresésével, illetve az adóhatóság részére teljesített adatszolgáltatások alapján készített adatbázis felhasználásával is ellenőrizni tudja. A gépjármű nyilvántartással kapcsolatos adatokat hivatalból megkapja a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától, és folyamatosan összeveti a cégautóra vonatkozó bevallásokkal. Ahol jelentős eltéréseket tapasztal, ott célirányos vizsgálatot is elrendel az APEH.
Február 1-je óta - a törvény által mentességet élvezők kivételével - minden céges autó adóköteles és az útnyilvántartás sem ad kibújási lehetőséget. A magánszemélyek tulajdonában álló személygépkocsik után akkor kell cégautó adót fizetni, ha az autóra költséget számoltak el.
A cégautó adót akkor is meg kell fizetni az arra kötelezetteknek, ha az autó rendszáma külföldi, és nincs jelentősége annak sem, ha a személygépkocsit a forgalomból kivonták.
Az adót negyedévente, a negyedévet követő hónap 20. napjáig kell önbevallással megállapítani és megfizetni. Áprilisban 400-500 ezer autó után több mint 3,7 milliárd forint folyt be az új, vagyoni típusú adóból.
APEH: célkeresztben a cégautó adók
Az adóhatóság az összes folyamatban lévő, és ezután kezdődő átfogó ellenőrzésnél elrendelte a cégautók utáni adófizetési kötelezettség preventív célú ellenőrzését is - közölte az APEH.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.