Előzőleg február 11-én módosították a feltételeket arra hivatkozva, hogy a szerződéskötési folyamat kissé elhúzódott. Akkor az egyedüli lényegi változás az volt, hogy az ügylet első szakaszának zárására, a Sziget Kft.-ben az 51 százalékos tulajdoni arány elérésére az eredetileg tervezett 2009. április 30-i határidő helyett 2009. május 8-ig történik meg.
A mostani módosítás lényege, hogy 2009-ben nem veszik figyelembe a Sziget Kft., a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound Fesztivál kitűzött eredményelvárásait. Ezért ebben az évben az EMG ennek alapján nem fizet vételár-részt. A 2008. évi teljesítés alapján járó vételárat, valamint a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound Fesztivál vételárának kezdő részét, összesen mintegy 1,45 milliárd forint kamatmentes kifizetésének határidejét 2009. május 8-ról és 2009. szeptember 30-ról 2010. október 15-re változtatták meg.
Az idei évben mindössze 211 millió forint kifizetése történik meg a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound Fesztivál tulajdonosainak egymillió darab, részvényenként 211 forint elszámolású econet.hu részvénnyel. Az econet.hu a pénteki tőzsdenapot 68 forinton, a csütörtökinél egy forinttal drágábban zárta, és forgalma alig haladta meg a 22 millió forintot.
Az eredeti feltétel az idei évre 501,2 millió forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereséget (EBITDA) írt elő, a mostani módosítás nyomán ez a 2010. évi elvárás. A 780 millió forint feletti EBITDA-nak 2012 helyett 2013-ban kell teljesülnie.
A módosítás szerint az EMG az idén 26 százalékban lesz tulajdonos a Sziget Kft.-ben és nem 2009-ben, hanem 2010-ben éri el az 51 százalékos tulajdoni hányadot. Az azt követő évben 63 százalék, 2012-ben pedig 69 százalék a kitűzött részesedési arány és az EMG 2013-ban válik 75 százalékos tulajdonossá.
Egy évet csúszik a Sziget megvásárlásának folyamata a válság miatt
Egy évvel később, 2013-ban zárulhat le a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. üzletrésze megvételének folyamata miután a tőzsdén jegyzett econet.hu leányvállalata, az Est Media Group (EMG) a gazdasági válság miatt ismét módosította a 2007 novemberében kötött szerződés egyes feltételeit - közölte az econet.hu a BÉT honlapján.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.