A bevétel 18 százalékkal 4,52 milliárd svájci frankra apadt 5,51 milliárdhoz képest. A nagy visszaesést a gazdasági világválsággal indokolták az időközi beszámolóban. Különösen nehéz volt a helyzet Európában és Észak-Amerikában, de a cégnek segített a bajok mérséklésében világméretű jelenléte, ugyanis egyes területeken, Ázsiában és Latin-Amerikában viszonylag jobb maradt az építési piaci, írták, de továbbra sem adtak előrejelzést erre az évre.
Európában 30 százalékkal, Észak-Amerikában 33 százalékkal kevesebb cementet és 21 százalékkal, illetve 27 százalékkal kevesebb betont adtak el, mint egy évvel azelőtt, az Egyesült Államokban a recesszió gyakorlatilag megbénította az építési piacot, írták a beszámolóban. Latin-Amerikában a cement- és a betonértékesítés csak 17 százalékkal, illetve 14 százalékkal csökkent, Ázsiában körülbelül szinten maradt.
Március végén a Holcim 500 millió eurós kötvényt helyezett ki öt évre, főképp meglévő adósságait refinanszírozandó. A kamat magas, évi 9 százalék, de indokolja, hogy a Holcim adósságosztályzata alacsony befektetői fokozatú. A viszonylag nagy kibocsátás újabb jele annak, hogy Nyugat-Európában a vállalatfinanszírozás továbbra is viszonylag jó ütemben bővül, legalábbis minden más finanszírozáshoz képest.
Nagyot vesztett a Holcim, esik az építőanyag-piac
A világ második számú cementgyártója, a svájci Holcim szerdán 74 millió svájci frankos adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 80 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 370 milliónál.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.