Bokros Lajos - aki az IMF-ben John Lipsky első vezérigazgató-helyettessel és Marek Belkával, az európai osztály igazgatójával tárgyalt - az egyeztetések után elmondta: ebbéli meggyőződését korábban kifejtette Bajnai Gordon miniszterelnöknek is, akinek azt a tanácsot adta, hogy a magyar kormány haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat erről. Utalt arra, hogy az IMF vezetése fogadókésznek mutatkozik az ügyben.
Kifejtette: a magyarországi állampapírpiac iránti érdeklődés vélhetően nem fog drámai módon javulni jövő márciusban, és az lenne a legrosszabb, ha a választások előtti bizonytalanság egybeesne azzal, hogy éppen lejár az IMF-hitelszerződés.
Bokros Lajos elmondta, arra biztatja a Valutaalapot, hogy legyen rugalmas, ha látja, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy legyen egy vészforgatókönyve a vártnál esetleg nagyobb gazdasági visszaesés esetén bevezetendő pótlólagos intézkedésekről, amelyek alátámasztják a kormány eltökéltségét a stabilizáció végrehajtására.
A kormánynak szerinte ki kell dolgoznia egy vészforgatókönyvet arra az esetre, ha a visszaesés nem 5,5, hanem esetleg 7-8 százalékos lesz. Ez a helyzet a kormány tevékenységétől függetlenül is előállhat, és erre fel kell készülni, hogy a hiányt elfogadható keretek között lehessen tartani, és "ne szálljon el a nemzetközi piacok bizalma". Hangsúlyozta: minden felelős kormánynak kötelessége, hogy akkor is helytálljon, ha külső tényezők negatív hatást gyakorolnak a magyar növekedési potenciálra és növelik a visszaesés mértékét.
Bokros Lajos - aki Kerék-Bárczy Szabolccsal, az MDF országos elnökségének tagjával együtt folytat tárgyalásokat az amerikai fővárosban - Bob Zoellickkel, a Világbank elnökével is találkozott.
Bokros: szükségünk van az IMF-hitelkeret meghosszabbítására
Magyarországnak feltétlenül szüksége van az IMF-hitelkeret meghosszabbítására - jelentette ki Bokros Lajos, az MDF EP-listavezetője a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek, Washingtonban.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.