Bajnai a sajtótájékoztatón elmondta: azért utazott Brüsszelbe, hogy bemutassa a magyar válságkezelő programot, és bizalmat, támogatást kérjen az uniótól. Megállapította, hogy Magyarország számára az Európai Unió biztos hátteret jelent a bajban.
Bajnai Gordon szerint az uniós választások után az Európai Bizottságnak újult erővel, összeurópai szinten kell folytatnia a válságkezelést. A miniszterelnök elmondta: a több mint egyórás megbeszélésen végigmentek a magyar kormány válságkezelő programjának lényeges intézkedésein, a részletekről májusban egyeztetnek.
Bajnai Gordon arra a kérdésre, hogy továbbviszi-e Gyurcsány Ferenc korábbi javaslatait - például azt, hogy rövidüljön le az ERM-II-ben kötelezően eltöltött idő -, úgy válaszolt: az új kormánynak nem azzal kell foglalkoznia, hogy mások kiskapukat nyissanak neki, hanem azzal, hogy a lehető legrövidebb idő alatt - a maastrichti kritériumok teljesítésével - legyen euró Magyarországon. Hozzátette: mindent meg kell tenni azért is, hogy addigra versenyképessé váljon a magyar gazdaság.
Az Európai Bizottság támogatja a magyar válságkezelő intézkedéseket
Az Európai Bizottság támogatja az új magyar kormány által bejelentett válságkezelő intézkedéseket és reformprogramot - közölte José Manuel Barroso bizottsági elnök kedden Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.