Erősödéssel kezdett csütörtökön a forint: az euró árfolyama tegnap kora délután még a 300-at ostromolta, ma azonban már 296 környékén is megfordult. Igaz innen némileg visszapattant, a háromnegyed 10 környéki 297,5-ös szint is majd egy százalékkal alacsonyabb a tegnapinál.
Felkai Gábor a Takarékbank elemzője elmondta: ezúttal is kizárólag a nemzetközi hangulat mozgatja a forint árfolyamát. Az elmúlt napokban úgy nézet ki, gyengülhet a magyar fizetőeszköz, az euró kurzusa azonban nem tudta tartósan áttörni a 300-as szintet. A szakember hozzátette: most lehetőség van egy enyhébb erősödésre - amennyiben a tőzsdeindexek pluszban maradnak, és nem okoz kellemetlen meglepetést a délutáni amerikai munkanélküliségi adat – 294 környékéig is süllyedhet a közös európai pénz jegyzése.
A dollár ugyanakkor jelenleg nagyjából azon a szinten áll, ahol az éjszakát is töltötte. Reggel a zöldhasú is olcsóbb lett, fél tíz körül azonban néhány perc alatt majd másfél forintot drágult, s így visszakapaszkodott a korábbi szintre. Hasonló a helyzet a svájci frankkal, amely járt ma már 195 forint alatt is, jelenleg azonban 196 környékén mozog.
Ecoline
Forint: irány lefelé
Némileg erősödhet ma a forint, amennyiben a nemzetközi hangulat nem romlik, s kedvező adatok jönnek az Egyesült Államokból.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.