A csoport múlt hónap legvégén hivatalba lépett új vezérigazgatója, Fritz Henderson korábban azt mondta: szükség esetén áll elébe egy csődbejelentésnek, de jobban szeretné, ha megfelelő átalakításokkal rendeződne a nagy autóipari cég sorsa.
Barack Obama elnök autóipari munkacsoportja a múlt hetet a General Motors vezetőivel való tárgyalásokkal töltötte, és e héten folytatódnak a megbeszélések, azzal a céllal, hogy "sebészi" csődeljárást készítsenek elő, írta az újság, megjegyezve, hogy az előkészületekről senki sem akar nyilvánosan beszélni.
A General Motors korábban 13,4 milliárd dolláros állami segélyt kapott, azonban nem biztos, hogy sikerül megállapodnia hitelezőivel 28 milliárd dollárnyi adóssága átváltásáról részvényekre. Bizonytalanok a tárgyalások a szakszervezetekkel is, amelyek csak akkor hajlandók további engedményekre, ha a hitelezők is áldozatot vállalnak. A helyzet ismerői szerint Obama elnököt is aggasztják a General Motors nyugdíjalapját fenyegető kockázatok, és a dolgozók sérelme nélkül szeretne megoldást, írta az újság. A General Motors vezetése gyors újjászervezést tart szükségesnek, nehogy hosszabb időre kárt szenvedjen a csoport arculata és értékesítése.
Az egyik elképzelés szerint új társaság alakulna, amely azonnal megvenné a General Motors jó részeit, amint a csoport csődvédelemért folyamodik. A "jó GM" akár két hét alatt kiléphetne a csődvédelemből, 5-7 milliárd dolláros állami támogatással. A kevésbé kívánatos vagyonrészek, köztük a nem népszerű modellek, egyes üzemek és egészségpénztári kötelezettségek a régi cégben maradnának, amelyet több év alatt számolnának fel, írta a The New York Times. Ehhez 70 milliárd dollárnyi vagy még több állami finanszírozás látszik szükségesnek, a lapot tájékoztató, nevük elhallgatását kérő bennfentesek szerint.
Csődvédelem felé tereli a General Motorst az amerikai kormány
Az amerikai pénzügyminisztérium azt tanácsolja a General Motors autógyár vezetőinek, hogy június elsejéig adják be a csődvédelmi kérelmet a bíróságnak, írta a The New York Times hétfőn.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.