A Deloitte üzleti tanácsadó cég a londoni gazdasági napilap szerint kimutatta, hogy az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz mérve 78 százalékkal csökkent a feltáró célú kútfúrás az Északi-tengeren. A kutatási és kitermelő célú olajkutak fúrása együtt 41 százalékkal csökkent.
A UK Oil and Gas nevű iparági elemző csoport prognózisa szerint az idei év egészében összességében 66 százalékkal esik vissza az új - feltáró és kitermelő - kutak fúrása a térségben.
E cég azzal számol, hogy a feltáró tevékenység környezetének romlása 10-15 évvel csökkentheti az északi-tengeri mezők még hátralévő, becslések szerint 20-30 évi élettartamát, ami azt jelenti, hogy a telepített infrastruktúra csaknem felét 11 éven belül kivonják a termelésből.
A jelenlegi beruházási ütemből ítélhetően az északi-tengeri lelőhelyek 2020-ban a brit olaj- és földgázigényeknek alig a 12 százalékát fogják kielégíteni a jelenlegi 45 százalék helyett. Mindennek oka az, hogy a mostani, hordónként 50 dollár körüli olajár mellett mind az olajtársaságok, mind az őket finanszírozó bankok vonakodnak új mezők termelésbe vételét célzó beruházásoktól, áll a Financial Times hétfői ismertetésében.
Független olajipari elemzők szerint a globális nyersolajtermelés már évekkel ezelőtt túljutott csúcspontján.
Az Energy Watch Group nevű szakértői műhely néhány hónapja Londonban kiadott elemzése szerint ez már 2006-ban - az iparági konszenzusnál több évvel korábban - megtörtént, elsősorban a fő kitermelő térségek termelési potenciáljának vártnál koraibb és nagyobb mértékű hanyatlása miatt.
Az Energy Watch Group a továbbiakban a globális termelés drámai zuhanását jósolja: előrejelzése szerint az évtized közepén elért, átlagosan napi 81 millió hordós csúcstermelés után 2020-ban 58 millió, 2030-ban már csak 39 millió hordó - vagyis a csúcsértéknek kevesebb mint a fele - lesz a világ napi nyersolajtermelése.
Felére csökkenti az északi-tengeri mezők élettartamát a recesszió
A felére csökkenhet Nagy-Britannia északi-tengeri nyersolaj- és földgázmezőinek várható élettartama a recesszió miatt, amely meredeken visszaveti a feltárásokat, írta iparági becsléseket idézve a Financial Times hétfőn.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.