A pénzügyi krízis miatt vajon hány évet gyalogolunk vissza az időben? Ami a megtermelt hazai össztermék (GDP) értékét illeti, legalább hármat. A háztartások fogyasztása ennél is korábbi, nagyjából és átlagosan a 2004–2005-ös szintre süllyed, a nyugdíjasok pedig – amennyiben elveszítik 13. havi járandóságukat – a 2002-es startvonalra zuhannak vissza. Mindez persze attól is függ, mekkora lesz a gazdasági visszaesés. Az elemzői konszenzus ezt 4,5 százalékosra valószínűsíti, ám a Pénzügykutató még pesszimistább becsléssel állt elő.A GDP az idén folyó áron is kisebb lesz, mint 2008-ban: 26 470 milliárdról nagyjából 26 152 milliárd forintra zsugorodik (az 5-6 százalékos gazdasági visszaesés hatását – virtuálisan – a 4-4,5 százalékos infláció mérsékli.
A cikk teljes terjedelmében a HVG csütörtökön megjelenő számában olvasható.
Államadósság és válságkezelés
Ahhoz, hogy a gazdasági visszaesés ne temesse maga alá az államháztartást, a következő két évben a közkiadások brutális megnyirbálására van szükség. De a magyar kormány, a korábbi euróbevezetés reményében még tovább is megy annál, mint amit hitelezőként az IMF elvár tőle – áll a friss HVG elemzésében.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.