A Reformszövetség a terveknek megfelelően elkészítette, majd a döntéshozók és a közvélemény elé tárta azt a javaslatcsomagot, amelyet alkalmasnak ítélt a válságkezelés feltételeinek megteremtésére, ezzel teljesítette célját, és április 2-án megszűnik - áll a közleményben.
A Reformszövetség politikailag független szervezetként az elmúlt hónapokban feltárta a döntéshozók és a társadalom előtt a hazai gazdaság legfontosabb problémáit és az azok elhárítását gátló tényezőket, majd bemutatta a gazdasági teljesítőképesség növelését és a versenyképesség javítását szolgáló javaslatait.
A javaslatcsomag egy minden eddiginél szélesebb és jelentősebb társadalmi vitát generált, de a javaslatok megvalósítása már a döntéshozók feladata és felelőssége - olvasható a közleményben.
A szakmai grémium bízik abban, hogy küldetése során képes volt megteremteni a különböző nézeteket valló gazdasági és tudományos szakértők egyetértését az ország fejlődése szempontjából legfontosabb kérdésekben és munkájuk hatással lesz az elkövetkező időszak kormányainak tevékenységére is.
A Reformszövetség tagjai és szakértői a jövőben is minden szakmai segítséget megadnak Magyarország gondjainak megoldásához - teszik hozzá.
A Reformszövetség 2008 novemberében alakult meg az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt és jelenlegi elnökeinek részvételével. Elsődleges célja egy olyan átfogó reformprogram kidolgozása volt, amely beépíthető a 2009-2013 közötti időszak társadalom- és gazdaságpolitikai programjaiba.
Szétszéled a Reformszövetség
Megszünteti tevékenységét a tagok döntése alapján a Reformszövetség, mivel a szakértők összefogásával létrejött szervezet az elmúlt hónapokban teljesítette küldetését - közölte a szervezet csütörtökön.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.