A legnagyobb európai hitelminősítő Londonban közölte: "A mínusz" szinten, stabil kilátással megerősíti az OMV hosszú futamú devizaadósságának, valamint előresorolt, fedezet nélküli kötelezettségeinek osztályzatát, miután az osztrák cég bejelentette a magyar olajvállalatban birtokolt 21,2 százalékos részesedése eladását az orosz Surgutneftegasnak, 1,4 milliárd euróért.
Az ehhez fűzött elemzésben a Fitcs Ratings azt írta: a Mol-részesedés eladása erősíti az OMV likviditását, pótlólagos forrást biztosít a cég beruházási programjához és esetleges terjeszkedéséhez, épp amikor az olaj- és gázipari cégek készpénzhelyzete egyébként általában romlik. A Fitch szerint a Mol-értékesítés biztosít valamelyes mozgásteret az OMV-nek hitelből fedezett felvásárlásokra, a jelenlegi besorolás veszélyeztetése nélkül.
Az eladási ár, amely 93 százalékos prémiumot tartalmazott a Mol pénteki záróárfolyama felett, lehetővé tette azt is, hogy az OMV jelentősebb tőkeveszteség nélkül értékesítse a Mol-részesedést, áll a Fitch hétfői londoni elemzésében. A hitelminősítőnek már annak idején sem tetszett az OMV törekvése a Mol felvásárlására.
A Fitch Ratings tavaly ősszel adta meg az elsőrendű "A mínusz" hosszú futamú devizaadósi osztályzatot első besorolásként az OMV-nek, ehhez fűzött akkori elemzésében megjegyezte ugyanakkor, hogy bármilyen nagyarányú, adósságból fedezett akvizíció - mint amilyen a Mol ellenőrző részének megszerzésére tett, majd abbahagyott kísérlet is volt - nyomás alá helyezheti az osztrák olajvállalat adósbesorolásait.
A kelet-európai piacra szakosodott Wood & Co. befektetési és tanácsadó csoport londoni elemzői hétfőn mind az OMV-re, mind a Molra nézve "pozitív" piaci fejleménynek minősítették az eladási tranzakciót.
A ház szerint a Mol árfolyamát megdobja, hogy a magyar olajpapír "ismét játékban van", az pedig, hogy egy orosz cég jelent meg a magyar vállalat részvényesi struktúrájában, szektorszintű konszolidáció előmozdítója lehet.
Ha az orosz vevő, a Surgutneftegas a Mol teljes átvételére törekedne, akkor "nyilván ugyanazokkal az akadályokkal találná magát szemben", amelyeket a Mol az OMV ellen is alkalmazott. A Wood & Co. londoni elemzői szerint azonban a magyar cég vezetése nagyobb rugalmasságot tanúsíthat egy orosz partnerrel kialakuló kombináció esetén, ezért a piacnak "érdemes szoros figyelemmel követnie" a Mol első megnyilatkozásait, valamint az új stratégiai partneri viszony kínálta lehetőségeket.
A londoni befektetési cég kimutatása szerint az eladott Mol-részesedés 1,4 milliárd eurós ára az OMV jelenlegi piaci tőkeértékének 19 százaléka, és a 2008 végére becsült 3,43 milliárd eurós nettó adósság 40 százaléka. A Wood & Co. számításai szerint az értékesítés bevétele a kamat- és adófizetések, valamint leírások előtt számolt alapszintű pénzügyi eredmény (EBITDA) 0,66-szorosára csökkenti az OMV 2009-re becsült átlagos nettóadósság-rátáját.
A londoni befektetési és elemző ház úgy számol, hogy az OMV, amely részvényenként átlagosan 16 ezer forintot fizetett a most eladott Mol-részesedésért, az eladási ügyletből hozzávetőleg 230 millió euró - OMV-részvényenként 0,78 euró - egyszeri hasznot könyvelhet el, ami 20 százalékot adhat hozzá az osztrák cég 2009-re becsült részvényenkénti eredményéhez.
Jól járt a OMV azzal, hogy eladta a MOL-részesedését
Jót tesz az osztrák OMV olajipari konszern vállalatgazdasági mutatóinak a Mol-részesedés eladása a Fitch Ratings szerint, amely hétfőn megerősítette az OMV elsőrendű cégadósi besorolását.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.