Az eurót 311,51 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben hétfőn délután négy órakor, szemben a péntek délutáni 303,20 forinttal. Hajnalban 306 és 307,50 forint között alakult az euró, majd kora reggel 308 és 309 forint között születtek a kötések, később kissé javult a forint pozíciója. A forint hirtelen gyengülésére délután azt követően került sor, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő "BBB mínusz"-ra csökkentette Magyarország hosszú lejáratú szuverén adósságának osztályzatát "BBB"-ről.
A kereskedők szerint a forint ezzel visszaigazodott a térségbeli devizák közé, hiszen az elmúlt napokban jobban teljesített náluk. Amíg az elmúlt hét végén a zloty/forint még 66,40 körül járt, addig hétfőn reggel 65,30-nál. Ez délutánra visszaesett 65,90-re. A térségbeli devizák árfolyam esése az eurónak a dollárral szembeni gyengülésének, valamint a nemzetközi piacon növekvő kockázatkerülésnek tudható be. A forintra a belpolitikai válság fejleményei egyelőre kevésbé hatnak, mivel még nem ismeretes az új kormány programja és mozgástere annak végrehajtására - mondták a kereskedők.
A dollárt 237,62 forinton jegyezték hétfőn délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 228,32 forinttal. A svájci frank jegyzése délután négy órakor 205,62 forint volt a pénteki 199,42 forinttal szemben. Az MNB hivatalos deviza árfolyam jegyzése 202,66 forintra változott a pénteki 198,70-ről.
A japán jent (100 jen) 244,92 forinton jegyezték hétfőn délután a péntek délutáni 233,64 forint után. Az MNB hivatalos deviza jegyzése 241,34 forint, míg pénteken 229,39 forint volt. Az állampapírok másodpiacán nap közben 15-20 bázisponttal emelkedtek a hozamok még az S&P besorolás rontása előtt. Ezt követően a "névleges" hozamok megugrottak, a kereskedés pedig gyakorlatilag megállt. Az ÁKK délben megállapított referencia hozamai 3 évre 12,50 százalék, 5 évre 12,48 százalék és 10 évre 11,91 százalék.
Gyengült a forint
Esett a forint árfolyama hétfőn, miután az S&P hitelminősítő csökkentette Magyarország hosszú lejáratú szuverén adósságának osztályzatát.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.