Az IMF és a szerb kormány képviselői március 16-án kezdtek tárgyalni az új hitelkonstrukcióról, amely egy idén januárban véglegesített egyezményt vált fel. Az még csak egy 402,5 millió eurós készenléti hitelről szólt, amelyből Szerbia eddig semmit se vett igénybe.
A szerdai megállapodás részletei egyelőre nem ismeretesek, azokról csütörtökön számolnak be a belgrádi kormány és az IMF képviselői. Annyit lehet csak tudni, hogy a hitel két év alatt hívható le, s 2,2 milliárd euróhoz Belgrád már az idén hozzájuthat.
Mladjan Dinkics szerb gazdasági miniszter szerint az egyezmény stabilizálja a szerb pénzügyi szektort, annál is inkább, mivel kiterjed a magánvállalati adósságok refinanszírozásának támogatására is.
Az IMF 2000 óta háromszor nyújtott eddig segélyt Szerbiának, összesen 1,4 milliárd dollár értékben. Belgrád az első két hitelt határidőre, a harmadikat pedig az előírtnál korábban visszafizette.
A több mint egy hete kezdett tárgyalásokról mindeddig annyi szivárgott ki, hogy Belgrád a hitelért cserébe felajánlotta a költségvetési kiadások komoly visszafogását, benne a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak befagyasztásával, a közszférát érintő létszámstoppal.
Hárommilliárd eurót ad az IMF Szerbiának
Hárommilliárd euró hitelt ad a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Szerbiának egy szerdán Belgrádban létrejött megállapodás szerint.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.