Az idén januárban a bruttó átlagkeresetek 5,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A reálkeresetek 2008-ban 0,7 százalékkal nőttek - 6,1 százalékos infláció mellett -, 2007-hez viszonyítva. Tavaly a bruttó átlagkeresetek összességében 7,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 6,8 százalékkal haladták meg az előző évit.
A bruttó átlagkeresetek 2008 januárjában 1,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,2 százalékkal mérséklődtek, míg a reálkereset - a fogyasztói árak 7,1 százalékos növekedése mellett - 6,8 százalékkal csökkent 2007 januárjához képest.
A KSH adatai szerint 2009. januárban az alkalmazásban állók száma átlagosan 2 millió 687 ezer volt. Az idén januárjában a költségvetési szférában 707 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 894 ezren dolgoztak, a létszám így 2,5 százalékkal csökkent az előző évihez képest.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 194 500 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 187.600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 214 800 forintot ért el.
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 5,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint az előző év januárjában. Ezen belül a versenyszférában 5,4 százalékos volt a keresetnövekedés, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 23,7 százalékkal maradtak el a keresetek az előző évitől.
A versenyszféra átlagát meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az ingatlanügyletek, az energiaipar, építőipar, valamint a szállítás, raktározás gazdasági ágakban. A keresetek nem érték el az előző év januári szintet a művészet és szabadidő nemzetgazdasági ágban, valamint a feldolgozóiparon belül a gép, gépi berendezés gyártása ágazatban.
A rendszeres prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli kereset az év első hónapjában átlagosan 5,1 százalékkal haladta meg az előző év januárit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,8 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 3,4 százalékkal lett magasabb.
A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 119 800 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89.000 forintnak, a szellemi foglalkozásúaké 151 900 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 4 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 3,7 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteket pedig 19,2 százalékos csökkenés jellemezte.
A 205 400 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 4 százalékkal maradt el az előző év januárját jellemzőtől. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,4 százalékot tett ki.
Jelentősen csökkentek a reálkeresetek
A reálkeresetek 6,9 százalékkal csökkentek januárban - 3,1 százalékos fogyasztóiár-index mellett - az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.