A Magyar Telekom közleménye rögzíti: az audit bizottság jogi tanácsadójának 2009. február 27-én küldött levelében az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) kérte, hogy a belső vizsgálat lezárása és a végső jelentés kibocsátása előtt az audit bizottság minden ésszerűen indokolt vizsgálati eszközt használjon fel, ideértve a DOJ által az audit bizottság jogi tanácsadója számára újabban azonosított kérdések kivizsgálását. A DOJ tudja, hogy ezen újabb kérdések kivizsgálása késleltetheti a jelentés elkészítését.
A DOJ kérte továbbá, hogy az általa történő további értesítésig az audit bizottság tartózkodjon a végső jelentés átadásától, mert a DOJ szerint ez befolyásolhatná a DOJ által végzett vizsgálatot. A Magyar Telekom, annak igazgatósága és audit bizottsága továbbra is támogatja a belső vizsgálatot, mivel a hatósági vizsgálatok belső vizsgálatok útján és egyéb módon történő folyamatos támogatása és elősegítése mind a társaság mind a részvényesek érdekét szolgálja. A február 27-i levélben a DOJ kijelentette, hogy a belső vizsgálat segíti és segítette a DOJ munkáját és az együttműködést figyelembe fogja venni a jelen ügy esetleges DOJ általi peren kívüli lezárásakor.
A Magyar Telekom a 2008. évről szóló jelentése a macedón tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban azt közli, hogy 6 szerződést vizsgálnak független elemzők. Az ezekkel összefüggő költségek tavaly 5,4 milliárd forintot tettek ki. A jelentés szerint a Magyar Telekom csoport nem tudja megítélni, hogy a vizsgálatok mikor zárulnak le.
A Magyar Telekom már 2006 februárjában megbízta az amerikai White & Case jogi irodát két, összesen 8 millió euró értékű tanácsadási szerződés kivizsgálásával, ezeket a távközlési cég két montenegrói érdekeltsége kötötte.
Ennek előzményeként a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálói nem írták alá a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolóját, "a gyanús montenegrói tranzakciók miatt". A belső vizsgálatot a cég macedóniai érdekeltségeinek hasonló ügyleteire is kiterjesztették.
A "macedón jelentés" halasztását kérik az amerikaiak az MTelekomtól
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) azt kérte a Magyar Telekomtól, hogy további értesítésig az audit bizottság tartózkodjon a macedón tanácsadói szerződésekkel kapcsolatos végső jelentés átadásától, mert a DOJ szerint ez befolyásolhatná az általa végzett vizsgálatot - közölte a Magyar Telekom szerdán a BÉT honlapján.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.