Mivel a nemzeti valuta tartós értékvesztésén a magyar kormány nem tud úrrá lenni, ezért elengedhetetlen lenne az euró fizetési eszközként való bevezetése. Ez nem jelentene teljes jogú csatlakozást az eurózónához, hiszen a csatlakozás pénzügyi mutatóit az ország hosszabb távon sem képes teljesíteni - fejtette ki a professzor. E rendkívüli lépés megtételének hiányában megfogalmazása szerint Magyarország a közép-kelet-európai térségben elsőként temetheti el a piacgazdaságot és a demokráciát, amelynek megteremtésében 20 évvel ezelőtt még éllovas volt.
Lentner Csaba úgy ítéli meg, a húsz év alatt elszalasztott strukturális reformok és a pénzügyi válság miatt Magyarország egy emberöltőre elveszítette a felzárkózás lehetőségét a fejlett piacgazdaságokhoz. A válság akár 3-4 évig is eltarthat, és a magyar gazdaság teljesítménye 2015 után sem lendül vissza a 2008 előtti szintre, hanem csak egy szűkített újratermelési folyamatot lesz képes megvalósítani - jegyezte meg. Mindez tartós tömeges munkanélküliséghez, tömeges elszegényedéshez vezet - mutatott rá.
A közgazdász szerint a munkaképes magyar lakosság talán 5 százaléka rendelkezik olyan képzettséggel, hozzáállással, egészségi állapottal, amivel a világpiacon versenyképes termékeket, szolgáltatásokat képes előállítani. Ennek elsődleges oka, hogy strukturális reformok az oktatásban és az egészségügyben is elmaradtak - hangsúlyozta Lentner Csaba.
Idegen valuta bevezetésével stabilizálható lenne pénzügyi rendszerünk
Csak egy idegen valuta bevezetésével lenne stabilizálható Magyarország pénzügyi rendszere a jelen gazdasági, pénzügyi helyzetben - mondta Lentner Csaba közgazdászprofesszor, az MTA Jövőkutatási Bizottságának tagja.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.