Röviddel 6 óra előtt az euró 310,00 forintot ért a péntek késő esti 314,25 forint után (-1,35 százalék). A dollár 244,28 forintról 243,61 forintra gyengült (-0,27 százalék). Ugyanekkor az euró 0,87 százalékkal 27,380 cseh koronára gyengült. Az euró 1,04 százalékkal 4,6740 zlotyra csökkent. Az euró pénteken 317,59 forintos történelmi csúcsra erősödött, innen később gyengült. Az euró közel 22 százalékkal drágult a forinthoz képest az év eleje óta.
Az elemzők szerint a forint hétfőn erősödhet, de a hosszabb távú kilátások továbbra is kedvezőtlenek. Az RBC szerint az év közepére az euró 330-340 forintra drágulhat. A Raiffeisen Bank is a forint további gyengülésére számít, miközben megjegyezte, hogy nem kizárt egy rendkívüli kamatemelés sem, amennyiben az euró 324 forint közelébe kerül.
A forint hétfői kezdeti erősödéséhez hozzájárulhatott, hogy a monetáris tanács péntek este után vasárnap is ülésezett. Közleményében a monetáris tanács leszögezte: mindent megtesz azért, hogy a pénzügyi piaci folyamatok ismét összhangba kerüljenek a reálszféra kilátásaival. Ennek érdekében a jegybank ösztönözni kívánja a közelmúltban bevezetett forint- és devizapiaci likviditásnyújtó eszközök fokozottabb igénybevételét, megkezdi az EU források piacra vezetését, és készen áll a teljes monetáris politikai eszköztár alkalmazására.
Erősödött a forint
A forint egy százalékot meghaladó mértékben erősödött az euróhoz képest hétfőn kora reggel.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.