A közlés a megfigyelők körében aggodalmat keltett, mert január elsején, hasonló helyzetben a Gazprom elzárta Ukrajnának a gázt, minek következtében az európai gázszállítások is leálltak közel két hétre.
A lap a Gazprom keddi igazgatótanácsi ülésén elhangzottakat meg nem nevezett forrásra hivatkozva idézte. Eszerint Andrej Kruglov, a konszern gazdasági-pénzügyi osztályának vezetője kijelentette, hogy ha a Naftogaz 7-éig nem fizet, 8-án el kell zárni a csapot.
Egy magas beosztású másik forrás azt mondta: "A Gazprom teljesíti a fogyasztókkal szembeni kötelezettségeit, és megfelelő mennyiségben szállít gázt, de a Naftogaznak kevesebbet ad majd, mert az ukrán vállalat nem fogja ingyen kapni a gázt."
A Naftogaz azért nem tud fizetni, mert a hazai fogyasztók, elsősorban a távfűtőművek az esedékes összegnél jóval többel - február 20-i tájékoztatás szerint 558 millió dollárnak megfelelő összeggel - tartoznak, mivel nekik viszont a helyi önkormányzatok nem fizetnek. Csak a Kijevenergo tartozása állítólag mintegy 117 millió dollárnak felel meg.
A körbetartozáson felső utasításokkal nem lehet változtatni, mert a hatalmi ágak viszályai közepette a helyi kormányzók és polgármesterek senkire sem hallgatnak, csak saját fejük után mennek, írta a Kommerszant egy ukrán parlamenti képviselőt idézve. A lap szakértőket idézve azt írta, hogy az aktuális problémát csakis az oldhatja meg, ha a Naftogazt kisegíti az ukrán állam, vagy ha ukrán állami bankok hitelt nyújtanak, mert korábbi külföldi hitelezőire - a Crédit Suisse-re, a Deutsche Bankra és az Alpha Bankra - különböző okokból nem számíthat. Az ukrán állami Oscsadbank elnöke kijelentette, hogy kész hitelt nyújtani a Naftogaznak, de csak ha ehhez az eszközöket megkapja az Ukrán Nemzeti Banktól. A központi bank viszont azt közölte, hogy a Naftogaz a Gazprommal esedékes elszámoláshoz 400 millió dollárt vásárol nála, de arról nem szólt, hogy miből teszi ezt.
Az ukrán importőrnél egy forrás azt mondta a lapnak, hogy a Naftogaz a határidőre 100-160 millió dollárt össze tud szedni, de arról nem szólt, hogy a hiányzó részt miből szándékoznak fedezni.
A Gazprom hasonló helyzetben - 2,5 milliárd dolláros ukrán adósság felhalmozódása után és egyéb éles viták közepette - január elsején elzárta a csapot Ukrajnának azzal, hogy a tranzitot külön szerződés rögzíti. Hiába szivattyúzta azonban az Ukrajnán áthaladó vezetékrendszerbe az Európába szánt mennyiségeket, január 7-étől nem érkezett többet gáz Európába. Egyebek közt az ukrajnai belső politikai viszályok miatt a a tranzitot csak január 19-én sikerült felújítani, miután a két kormányfő tárgyalásai nyomán aláírták a 2009-2019 időszakra szóló, mindkét oldalon erősen vitatott szerződést. A viszály számos európai országban súlyos helyzetet idézett elő, és jelentős károkat okozott Moszkva és Kijev tekintélyének és jóhírének.
A szerződés előirányozza, hogy késedelmes fizetés esetén a felek az előrefizetésre térnek át. Nyilvánvaló azonban, hogy ha a vásárló a már átvett gázt nem tudja kifizetni, akkor nem tud előre fizetni sem a következő szállításokért. A szerződés értelmében az eladónak jogában áll egyoldalúan csökkenteni, vagy leállítani is a szállítást, ha a vevő nem teljesíti kötelezettségeit, egyebek között a fizetés terén. E lépés előtt tájékoztatni kell a vásárlót, és a figyelmeztetés kézbesítése után léphet az eladó.
A Gazprom újra elzárhatja a csapokat
A Gazprom már március 8-án újra beszüntetheti a földgázexportot Ukrajna számára, mivel az ukrán importőrnek, a Naftogaznak március 7-én kellene mintegy 400 millió dollárt fizetnie a februári szállításokért, de jelezte, hogy ezzel problémák lesznek - írja a Kommerszant.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.