A Kommerszant felidézte, hogy az Emfesz tulajdonosa Dmitrij Firtas ukrán üzletember, aki egyben a Gazprom partnere a RoszUkrEnergo vállalatban. Ezt a céget vádolták meg a nyugat-európai gázszállítások leállításához vezető orosz-ukrán gázháború kirobbantásával, majd felmondták az orosz gáz exportjára vonatkozó szerződéseit.
A lap a Világgazdaság értesüléseire hivatkozva írta meg, hogy a Gazprom a Magyar Energia Hivatalhoz fordult azzal a panasszal, hogy az Emfesz jogsértően importál gázt Ukrajnából. Horvát Ferenc, a hivatal vezetője az orosz lapnak elmondta, hogy már mind a Gazpromot, mind az Emfeszt írásban felszólította a részletek és bizonyítékok előterjesztésére. Kijelentette: úgy ítéli meg, hogy ellenőrizni és tisztázni kell a felmerült vádakat.
Góczi István, az Emfesz ügyvezetője az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségnek erről azt mondta: nem tudják, kinek a gáza érkezik hozzájuk, csak annyi világos, hogy a Gazprom közölte, nem az övé. A Kommerszant ezt idézte, s hozzátette: érdeklődésére az Emfesznél ezt megerősítették. A cég egyik vezetője elmondta, hogy még dolgoznak a gázválságot követő új szállítási struktúra kialakításán, mivel a válság lezárásakor nem minden részletet szabályoztak kellően. Az Emfeszhez közelálló forrás pedig elmondta a Kommerszantnak: naponta többször érkeznek faxok, felváltva a Gazpromtól és a RoszUkrEnergótól, s mindegyiknek a feladói azt követelik, hogy az Emfesz nekik fizessen a gázért.
A Gazprom az ügyben nem kívánt nyilatkozni, de a Kommerszant felidézte, hogy a Gazprom Export egyik vezetője már január végén felvetette: utána kell nézni, "miért vesznek el gázt a magyarok, ha nincs rá szerződés". A lap megemlítette azt is, hogy a RoszUkrEenergo és az Emfesz szerződéseinek kérdésével Magyarországon is foglalkozott az illetékes minisztérium, a RoszUkrEnergo ukrajnai tárolókban lévő, mintegy 11 milliárd köbméternyi gáza körül kirobbant viszály kapcsán.
A Gazpromnál egy további forrásból a lap megtudta, hogy az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság januári, budapesti ülésén, amelyen részt vett Alekszandr Medvegyev, a konszern vezérigazgató-helyettese is, a magyar fél jelezte szándékát állami vállalat létrehozására, hogy az orosz gázt egyenesen a Gazpromtól vásárolja. Ugyanakkor a Kommerszant egy gázpiaci forrástól arról értesült, hogy a vonatkozó szerződés esetleg az osztrák Centrex cégé lehet.
Makszim Sein, a Brokerkreditszervisz munkatársa azt mondta, hogy az ukrajnai tárolókban lévő gáz körüli problémák újabb orosz-ukrán gázkonfliktust okozhatnak, mivel a Gazpromnak a 11 milliárd köbméterre vonatkozó álláspontja nem egyértelmű.
Feszültségeket vetít előre az is, hogy a Naftogaz ukrán gázimportőr kilátásba helyezte: a februárban fogyasztott gáz március 7-én esedékes kifizetésével problémák lehetnek, mivel az ukrán hőszolgáltatók mintegy 590 millió dollárnak megfelelő összeggel tartoznak, adósságuk tovább nő, s ez akadályozza az esedékes fizetések egészének teljesítését. Valentyin Zemljanszkij, a Naftogaz szóvivője kijelentette: a vállalat mindent elkövet a késedelem elkerülése érdekében, ellenkező esetben ugyanis a januárban aláírt szerződések értelmében át kell térnie arra, hogy a gázt előre fizesse.
A Gazprom szerint illegálisan került gáz az Emfeszhez
Jogosulatlan magyarországi gázbehozatallal vádolja a Gazprom az Emfeszt, és a Magyar Energia Hivatal már megkezdte a kivizsgálást - jelentette pénteken hosszabb cikkben a Kommerszant című orosz üzleti lap.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.