Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény módosítását, miáltal a felügyelet lehetőséget kapna az úgynevezett short ügyletek átmeneti felfüggesztésére.
Az úgynevezett "shortolás" részvényeladást jelent a részvények előzetes birtoklása nélkül. Az árfolyamesésre játszó spekulánsok eladási pozíciót vesznek fel rövid határidőre, arra számítva, hogy visszavásárláskor alacsonyabb lesz az árfolyam. Az ilyen befektető sok esetben végig birtokon kívül marad: meg sem vásárolja, hanem a tényleges részvénybirtokostól az ügylet zárásáig kölcsönzi az eladott részvénycsomagot.
Dobár Péter, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. elemzője úgy vélte, hogy nagy árfolyamesések ugyan átmenetileg elkerülhetők a short sale tilalmával, ám a nemzetközi példák, így a brit és az amerikai kísérletek is azt bizonyítják, hogy az intézkedésnek hosszú távon nincs jelentősebb hatása.
Oroszországban egyszerűen bezárták a tőzsdét, amikor az árfolyamok túl nagyot estek, ám érdemben ez sem mérsékelte a lejtmenetet - mutatott rá az elemző.
A CIB elemzője elmondta azt is, hogy Magyarországon a short sale ügylet azon formájára van lehetőség, amelyben az értékpapír kölcsönvétele előzi meg annak eladását, azaz az ügylet mögött értékpapír-fedezet áll.
Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője úgy vélekedett, hogy noha a short sale tilalmával elvileg ki lehet küszöbölni a spekuláció által előidézett, pánikszerű esést, a jelenlegi recessziós világgazdasági környezetben azonban önmagában ezzel nem állítható meg a részvényárfolyamok esése. Másrészt még ha hatásos is lenne a felfüggesztés bevezetése, az intézkedésnek várhatóan akkor sem lenne jelentős makrogazdasági hatása, hiszen Magyarországon a tőzsde nem bír akkora nemzetgazdasági súllyal, mint más európai, illetve régiós gazdaságban.
Az MKB vezető elemzője megemlítette azt is, hogy a spekulánsok amellett, hogy növelhetik az árfolyamok ingadozását, egyúttal forgalmat is generálnak a piacokon. Tovább árnyalja a short ügyletekről alkotott képet az a tény, hogy amikor elkezdik fedezni az ilyen ügyletekből származó kitettséget, az felfelé hajtja az árfolyamokat.
Kondrát Zsolt összességében nem vár jelentős hatást a bejelentéstől. "Hiú ábránd az a várakozás, hogy a short sale tilalma fogja megállítani az árfolyamok esését" - fogalmazott.
A londoni Cityben szeptember 19-én lépett érvénybe az utóbbi évtizedek legradikálisabb piaci rendteremtő intézkedése, amellyel a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) ideiglenesen megtiltotta a befektetőknek új short - vagyis árfolyamesésre spekuláló - pozíciók felvételét, illetve a már meglévő ilyen nettó pozíciók aktív továbbépítését a tőzsdén jegyzett pénzügyi vállalatok részvényeiben. Az intézkedés 120 napra szólt, vagyis hatálya január 16-án lejárt.
A londoni City után a New York-i tőzsdén is betiltották a pénzügyi szektor részvényeivel való short kereskedéseket, amelyek kezdeményezői a gyors árfolyamesésből húznak hasznot. Az amerikai tőzsde- és értékpapír-felügyelet (SEC) rendkívüli intézkedésként rendelte el a tőzsdén jegyzett 799 pénzügyi cég részvényeinek úgynevezett short (rövid) eladásait a befektetők és a piacok védelmében.
Elemzők: a short felfüggesztése nem állítja meg az esést
A short sale ügylet felfüggesztése önmagában elégtelen eszköz a részvényárfolyamok esésének megfékezésére, amelyeket alapvetően nem a spekuláció, hanem a recessziós gazdasági környezet vált ki - vélekedtek az MTI által pénteken megkérdezett elemzők.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.