A délelőtti órákban ismét a 309-es szint fölött járt az euró/forint árfolyam, a fél 11 óta azonban fokozatosan erősödik a magyar fizetőeszköz, így fél egy előtt néhány perccel a 304-es szint alá is benézett a kurzus. A hirtelen erősödés nem forint-specifikus, az egész régióra jellemző, és minden bizonnyal az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökének nyilatkozata indította be. Thomas Mirow azt mondta, hogy a külföldi bankok, amelyek aktívak Ukrajnában likviditást fognak nyújtani ottani leányaiknak, s ebben ő semmi kockázatot nem lát. Az elnök arról is beszélt, hogy az EBRD hajlandó 500 millió euró befektetéssel hozzájárulni az ukrán bankrendszer talpraállításához, amennyiben erre szükség lesz.
Misik Sándor a Hamilton devizakereskedője elmondta: tegnap és ma is 304 forintról indult az euró, amennyiben ezt sikerül áttörni, 300 környékére eshet a kurzus. Az irány egyébként egyértelműen a befektetői hangulattól függ. Amennyiben a mostani pesszimizmus a következő napokban némileg enyhül, erősödhetnek a régiós devizák, ha viszont nem, megjósolhatatlan merre, s meddig megy az árfolyam. Hozzátette: a 310-320 közötti eurókurzust sokan már kritikusnak tartják a pénzügyi stabilitás szempontjából, ez az a szint ahol többek közt a devizahitelek miatt igen veszélyessé válna a helyzet. Éppen ezért amennyiben a 310-et átlépi az árfolyam feltehetőleg már lehet számítani valamilyen jegybanki beavatkozásra, legyen az intervenció, vagy kamatemelés.
Majd hat forintot esett a dollár árfolyama is, s bár hosszabb távon szakértők az ötéves csúcsponton lévő kurzus további növekedését várják, a dollár ma napok óta először már benézett 240 alá. Más kérdés, hogy az árfolyam reggel még a 246-ot ostromolta, s onnan süllyedt vissza. Olcsóbb lett a svájci frank is, amelynek kurzusa 209,5-ről 206 alá esett.
Ecoline.hu
EBRD-nyilatkozatra erősödött a forint?
Hatalmasat erősödött a forint a késő délelőtt és kora délután, elsősorban az EBRD elnök nyilatkozatának köszönhetően.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.