Délután fél ötkor 298,90/299,15 forint volt az euró árfolyama, valamivel erősebb tehát a magyar fizetőeszköz, mint a csütörtök délutáni 299,35/50 forintos árfolyam. A nap során ugyanakkor komoly irányváltásokra is sor került. Délelőtt folyamatos forinterősödésre került sor - szélső értékét 295,30-nál érintette az árfolyam, majd délután gyengüli kezdett a forint, és már-már elérhető közelségbe került a lélektani 300 forintos határ. Ám mielőtt elérte volna ezt a szintet, ismét fordult egyet az árfolyamgörbe.
A kilengések ellenére csendes, nyugodt adásvételről, visszafogott érdeklődésről számoltak be a kereskedők, akik hangsúlyozták, hogy az ármozgást leginkább meghatározó okok nem a hazai gazdaság mutatói, hanem a nemzetközi hatások. Ilyen például kockázatvállalási hajlandóság aktuális helyzete, a regionális piac alakulása, különösen a zloty árfolyamának változása az utóbbi napokban.
A budapesti kereskedésben a forint a dollárral szemben is erősödött a csütörtöki, ám gyengült a reggeli árfolyamhoz képest- mindezt az euró/dollár keresztárfolyam alakulása magyarázza; az amerikai deviza árfolyama péntek délután 232,10/30 forint, péntek reggel 230,00/30 forint, csütörtökön 235,10/30 forint volt.
A svájci frankot a nemzetközi devizapiacokon délután fél ötkor 199,80 forinton jegyezték, a csütörtöki záráskor 200,95 forint volt az árfolyama. Az MNB hivatalos devizaárfolyam-jegyzése 199,25 forint, csütörtökre 199,56 forint volt.
A japán jen nemzetközi jegyzése péntek délután 2,5270 forint a csütörtöki 2,6020 forint után. Az MNB hivatalos devizaárfolyama pénteken (100 jen) 252,21 forint, csütörtökön 257,90 forint volt.
A bankközi forintpiacon változatlanul a likviditásbőség határozza meg a hozamok alakulását. Az egynapos finanszírozási (o/n) kamat változatlanul a jegybanki alapkamat alatt, 9,20 százalék körül alakul, a távolabbi lejáratok iránt továbbra sincs érdeklődés.
Az állampapírok másodpiacán is nyugodt kereskedés folyt, és a forint napon belüli folyamatos gyengülése ellenére is csökkentek a hozamok - összességében mintegy 10-15 bázisponttal. A kereskedők erre hivatkozva azt állapították meg, hogy a piac a jelek szerint "megszokta" a forint jelenlegi árfolyamszintjét, és nem tart hirtelen váltásoktól, a jegybank esetleg megfontolatlan lépéseitől.
Kissé erősödött a forint
A forint kissé erősebb pozícióban zárt pénteken a bankközi devizapiacon, ahol a régiós hatások voltak a legerőteljesebbek.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.