A 33 éves miniszterjelölt, aki a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára a bizottsági meghallgatáson közölte: elképzelései három pilléren nyugszanak: fejlesztés és versenyképesség, biztonság a közlekedéstől az energiaellátásig, valamint a fenntarthatóság. A miniszterjelölt a közlekedés terén prioritást ad a közösségi (kötött pályás) közlekedés fejlesztésének. Az energetikában pedig a fejlesztéseket az ellátásbiztonságnak és a fenntartható fejlődésnek rendelné alá.
Molnár Csaba szerint általánossá kellene tenni a feltételes közbeszerzést, mert ez akár 3-4 hónappal megrövidíthetné a beruházásokat. A miniszterjelölt kezdeményezni tervezi a közlekedési projektek nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságú státuszát, szintén a gyorsítás érdekében. Ez esetben ugyanis az engedélyezési eljárások lerövidülnek.
A miniszterjelölt utalt arra, hogy európai uniós forrásból mintegy kétezer milliárd forint áll rendelkezésre csak a közlekedésfejlesztés céljaira. A legfontosabb célok között a hiányzó nemzetközi összeköttetések, a gyorsforgalmi úthálózat gyorsabb ütemű fejlesztése, valamint a térségi elérhetőséget biztosító úthálózat minőségének javítása szerepel - mondta Molnár Csaba.
A vasutat illetően szerinte forrást kell találni a pályavasút fejlesztésére, mert a hálózat 40 százalékán a sínek állapota csak lassított forgalmat tesz lehetővé, ami versenyhátrányt jelent. A miniszterjelölt megjegyezte, hogy egy vonalszakaszon akár több 100 millió forint energia többletköltséget is okozhatnak a lassítások.
Forrást kell találni a vasút további villamosítására is - mondta Molnár Csaba. A MÁV ingatlanjainak hasznosítását firtató képviselői kérdésre a miniszterjelölt azt válaszolta, hogy a regionális operatív programok hamarosan barnamezős beruházásokhoz is nyújtanak majd támogatást kis- és középvállalkozásoknak, aminek során jó esély van MÁV ingatlanok hasznosítására is.
A miniszterjelölt megjegyezte: a gazdasági válság miatt az európai uniós projektek között átcsoportosítás várható a gazdaságfejlesztés céljaira, ami miatt csökkenhetnek a közlekedési fejlesztésre fordítható források.
A miniszterjelölt képviselői kérdésekre válaszolva elmondta, hogy kinevezését követően a legrövidebb időn belül leülne megvitatni a Főváros vezetőivel az elővárosi közlekedés és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) problémáit. Szerinte a BKV nem fővárosi, hanem országos ügy.
Az energetikát illetően Molnár Csaba beszélt arról, hogy korlátozottak a fejlesztési források. Arra számít, hogy a környezetvédelmi operatív program 2007. évi 100 milliárd forint támogatását 2010-ben két-két és félszeresére lehet emelni, de szükségesek hazai források is - tette hozzá.
Az energia ellátás biztonságának növelését a miniszterjelölt a diverzifikációban látja, de szerinte nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hazai forrásokra. A lignit tüzelésű erőműfejlesztés fontos és szükséges, de meg kell fontolni a környezeti terhelést is. A bizottság egyik tagja szerint a lignittüzelésű erőmű építésével meg kellene várni a technológia fejlődését, aminek eredményeként csökkenthető lenne a szén-dioxid kibocsátás.
A megújuló energiatermelés mellett Molnár Csaba szükségesnek tartja a Paksi Atomerőmű bővítését is. Képviselői kérdésre azt mondta, hogy az országgyűlés következő ülésszakán már minden bizonnyal tárgyalhatja a témát, mert addigra a kormány elkészül az új atomerőművi blokk építéséről szóló előterjesztéssel. Jelenleg a környezeti hatástanulmányt készítik - egészítette ki Molnár Csaba.
A földgáz beszerzést illetően a miniszterjelölt a Nabucco és a Déli Áramlat gázvezetéket is fontosnak tartotta és kiemelte az orosz partneri viszony fontosságát.
Arra a képviselői felvetésre, hogy a magyar légügyi hatóságnak - az audit során mutatkozó hiányosságok miatt nincsenek meg a szükséges jogosítványai - a miniszterjelölt azt mondta, a lehető legrövidebb időn belül tájékozódik a kérdésben, és ha szükséges gyors intézkedéssel rendezi a helyzetet.
Jóváhagyták Molnár Csaba miniszteri jelölését
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága szerdán 16 igen, 10 nem és 1 tartózkodás mellett jóváhagyta Molnár Csaba miniszteri jelölését a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi minisztérium (KHEM) élére.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.