© Dudás Szabolcs

K. L.: A kormányok természetesen tudták, a választók viszont valószínűleg nem. Az igazi problémát az jelenti, hogy a bővítés közben kedvezőtlenebbé váltak a feltételek. Amikor 1997-ben és 2000-ben döntöttek a bővítésről, még szárnyalt a 15 tagállam gazdasága. Mire a bővítés megtörtént, már egy helyben topogott. Ráadásul közben példátlanul kemény új kihívások is érték az uniót. A világgazdasági verseny kiéleződésére, a globális felmelegedésre és a nemzetközi terrorizmusra gondolok. A francia és a holland választókat a kormányukkal való elégedetlenségen túl a bővítéssel összefüggő aggodalmak, a munkahelyük és a szociális vívmányok elvesztésétől való félelem is motiválta. Emellett a franciák veszélyben érzik a mezőgazdasági támogatásokat, a hollandok viszont azzal elégedetlenek, hogy egy főre vetítve messze a legtöbbet fizetik be a közös kasszába. Egyik országban sem játszott komoly szerepet a döntésben az alkotmány szövege, amelyet a választóknak valószínűleg csak kis része olvasott el.

HVG: A következmények szempontjából végül is mindegy, milyen megfontolások vezérelték a szavazókat. Sokan máris temetik az EU-t.

K. L.: Indokolatlanul. Hiszen változatlanul érvényes minden olyan szerződés és jogszabály, amely az unió működésének alapot és keretet ad. Ha viszont az egész ratifikációs folyamat kudarcba fulladna, valóban meggyengülne az integráció további elmélyítése. Nem lépne életbe sok olyan változás, ami az unió működését demokratikusabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá tenné. Vagyis azok, akik azért szavaztak nemmel, mert nem tartják elég demokratikusnak, átláthatónak és hatékonynak az uniót, éppen azt az alkotmányt utasítják el, amelyik az általuk óhajtott irányba mutat. Eddig 12 országban nyilvánítottak véleményt, közülük kettőben válaszoltak nemmel. Folytatni kell hát a ratifikációt, a többieknek is meg kell adni a véleménynyilvánítás lehetőségét. Rövid távon viszont nagyobb problémákat látok. Felerősödhet a befelé fordulás, a nemzeti önzés, ami megnehezítheti a további bővítést, valamint a 2007 és 2013 közötti hétéves költségvetés elfogadását. Pedig éppen most lenne nagy szükség a kompromisszumra. Gyors megállapodás kellene a fő számokról, az újak felzárkózásához szükséges források biztosításáról, ami részben ellensúlyozná a francia és a holland nem kedvezőtlen politikai hatását. Nem vészharangot kell kongatni, hanem a tanulságokat levonva cselekedni. Végigvinni az Európai Bizottság (EB) által az év elején meghatározott ötéves stratégiát, végrehajtani a lisszaboni program megújítását: a gazdasági növekedés gyorsítását, az új munkahelyek teremtését és a versenyképesség fokozását. És javítani a kommunikációt. Közelebb vinni az Európai Uniót az emberekhez, hogy értsék, mi miért történik. Nem ellenük, hanem értük.

HVG: Magyar közéleti szereplőből nemzetközi tisztségviselő lett. Mennyire egyeztethető össze korábbi kapcsolatrendszerének a fenntartása az EB tagjaira nézve kötelező függetlenséggel?

K. L.: Nincs olyan szabály, amely előírná a régi, hazai kapcsolatok megszakítását. Sőt: a kapcsolattartás egyenesen kívánatos. José Manuel Barroso bizottsági elnök szerint minden biztos első számú felelőse annak, hogy saját országában az emberek minél jobban értsék az unió működését. A hivatali esküben és a magatartási kódexben egy kikötés van csupán. Nevezetesen az, hogy a biztosok nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasítást egyetlen kormánytól sem. Persze a biztosok érvelésében tetten érhetők a nemzeti szempontok. Egy példa: amikor nemrég arról vitatkoztunk az EB ülésén, hogy fellépjen-e az EU a kínai textiltermékek inváziójával szemben, az olyan országokból delegált biztosok, amelyekben a textilipar már nem játszik komoly szerepet, azt hangsúlyozták: nem volna helyes kereskedelmi háborúba bonyolódni Kínával. Ugyanakkor azok a biztosok - saját magamat is beleértve -, akiknek az országában a textilipar még jelentős számú munkahelyet biztosít, bizony nagyon vehemensen amellett érveltek, hogy az EU határozottan lépjen fel Kínával szemben.

HVG: Térjünk át az ön területére, az adóügyekre. A minap egy konferencián kijelentette: három éven belül megegyezés születhet a társaságiadó-alap számítási módjának harmonizálásáról. Mi alapozza meg optimizmusát akkor, amikor a többi között az egyik legjelentősebb tagország, Nagy-Britannia, ellenzi ezt?

K. L.: Az adópolitika sokat tehet Európa versenyképességéért azáltal, hogy javítja a belső piac működését, leépíti a bürokráciát, csökkenti a vállalatok ügyviteli költségeit. Ezért szerepel az EB prioritásai között vezető helyen a társaságiadó-alap számítási módjának az egységesítése. Most a 25 országban huszonötféleképpen számítják ki a társasági adó alapját. A tagállamok növekvő többsége támogatja az egységesítési elképzelést, és egyértelmű az üzleti világ támogatása. E tényezők tesznek optimistává, s mondatják velem, hogy három-öt éven belül célba érhetünk. Annak ellenére állítom ezt, hogy Nagy-Britannia és néhány más tagállam határozottan ellenzi a harmonizációt. Ezt az ellenkezést ugyanis megkerülhetjük az úgynevezett megerősített együttműködés intézményén keresztül. Ha a tagországok több mint egyharmada érdekelt az együttműködésben, elindulhatnak, feltéve, hogy nyitva hagyják a csatlakozás lehetőségét a többiek számára. Ez esetben a tagállamok több mint kétharmada egyetért. Ha húsz ország összefogna, a jelenlegi 25-féle helyett csak hatféle adóalap-számítás lenne, ami máris nagy könnyebbséget jelentene.

HVG: De ha ilyen egyértelműek az előnyök, miért szegülnek ellen a britek és az írek?

K. L.: Egyrészt arra hivatkoznak, hogy az adózás a nemzeti szuverenitás része, márpedig abba nem tűrnek semmiféle beavatkozást. Mintha elfelejtenék, hogy akadnak olyan területek, ahol egyet s mást már régen egységesítettünk, példának okáért a jövedéki adó és az áfa minimális és csökkentett kulcsait. Van egy másik ellenérvük is, amely szintén megalapozatlan. Attól félnek, hogy "trójai falóról" van szó, vagyis arról, hogy az adóalap-számítás módjának egységesítése csak az első lépés, amit az adókulcsok harmonizációja követ majd. Ezért minden kétoldalú tárgyaláson elmondom: eszünk ágában sincs ilyesmit tervezni.

HVG: Néhány régi tagállam, köztük Németország, mégis valamiféle minimális szint megállapítását szorgalmazza, mondván: az új tagországok túlságosan alacsony vállalati nyereségadókulcsokat alkalmaznak, miáltal kártékony versenyt támasztanak. Az ő aggodalmukat miként igyekszik eloszlatni?

K. L.: Az adóversenyt nem tartom eleve károsnak, hiszen arra készteti a kormányokat, hogy az adóért cserébe adjanak is valamit a befektetőknek. Hamisak azok az érvek, melyek szerint a befektetőket csupán alacsonyabb társaságiadó-kulcsokkal el lehetne csábítani. Emlékeztetnék arra is, hogy az OECD egyik nemrég megjelent tanulmánya szerint egy-egy beruházási döntésnél a nyereségadó-kulcs nagysága nem elsődleges szempont. Fontosabb a piac nagysága és hozzáférhetősége, az infrastruktúra fejlettsége, a munkaerő költsége és képzettsége, az általános gazdasági és jogi környezet. Az adókulcsok nagysága csak ezek után következik. Az, hogy állítsunk fel kötelező minimumot az adókulcsokra, mert ezzel védjük a munkahelyeket, politikailag népszerű, jól használható jelszó lehet - csak éppenséggel hamis.

HVG: A versenyképességért felelős biztosok a minap vitatták meg a gépjárműadózás egységesítéséről szóló direktíva tervezetét. Mikorra várható az elfogadása, és mit hozhat ez a gyakorlatban az autóvásárlók számára?

K. L.: Ahány tagállam, annyiféle most a gépjárműadózás. Az egységesítés nemcsak a vásárlóknak, hanem az autóiparnak is jó lenne. Ráadásul a tagállamok költségvetését sem rövidítené meg. Elkészült az a direktívatervezet, amely június 22-én kerül az EB napirendjére. Nem deklarálnának adókulcsokat, csak elveket, vagyis azt, miképpen kellene meghatározni a gépjárműadót. A lényeg, hogy a jelenleg létező gépjárműadó-fajtákat - tehát a regisztrációs díjat és az évente fizetendő üzemben tartási adót - összevonnák; a regisztrációs adó fokozatosan, öt-tíz év alatt beépülne az üzemben tartásiba. A tervezet szerint az egységes gépjárműadónak volna egy része, amely a gépjármű szén-dioxid-kibocsátásának nagyságától függne. Ennek aránya fokozatosan növekedne: 2008-ig a teljes adó 25 százalékát, 2010-ig pedig az 50 százalékát érné el. Az új adózási rend kizárná a kettős adóztatást. Most annyiszor kell megfizetni egy autóra a regisztrációs adót, ahányszor a tulajdonosa új országba viszi, ami pedig ellentmond az egységes belső piac logikájának. Ez ugyanolyan képtelenség, mint ha egy zöldségárusnak mondjuk a Lehel piacon újra meg kellene fizetnie a helypénzt, ha napközben a piac másik sarkába költözik át.

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL

Kovács László

vegyipari technikum, majd a közgáz elvégzése után a KISZ-ben mozgalmárkodott, a hetvenes évek közepétől pedig az MSZMP kb külügyi osztályán araszolt előre a pártapparátusi szamárlétrán. 1986-ban lett külügyminiszter-helyettes. A Bem rakparton a rendszerváltásig Horn Gyula jobbkeze volt, majd kormányában külügyminiszter, az MSZP választási vereségét követően pedig Horn utóda a párt élén. Vezetésével nyerte meg a párt a 2002-es választásokat. A tavalyi európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség után a Magyarországnak fenntartott EU-biztosi poszt méltó visszavonulási lehetőségnek tűnt a második külügyminiszterségből, ám az energiaügyek felügyeletére kiszemelt politikus a témához felkészületlennek bizonyult. Második nekifutásra az adó- és vámügyek felelősévé nevezték ki, s már megbarátkozott a területtel, amelynek jelentőségét - mint hangsúlyozza - sokan alábecsülik Magyarországon.