„Losonczi Áron lelkesen ecsetelte, hogy próbáljam meg elképzelni, milyen lehet az, amint fény hatására egy teljes betonfal derengő fénnyel felizzik. Először meglepődtem, aztán olyannyira felcsigázott a találmány, hogy a Szilas patak mellett épülő új házamban kerestem számára egy kitűnő helyet" – mondta Földes László építész.
Az üvegbeton első beépítése átmenetet képez a szobor és az építőelem között, jelezve a találmány esztétikai mivoltát. Az ablak elé helyezett tömb a belső és külső fények viszonyától függően mindig más és más látványt nyújt, kellemes melegséggel töltve be a lakóteret.
A fényáteresztő beton világszerte nagy visszhangot váltott ki. A Time magazin a 2004-es év egyik legjelentősebb találmányának minősítette, elismerve, hogy a magyar szakember olyan építőanyagot alkotott, amely alapjában változtathatja meg az építészetet.
Az üvegbeton alapötlete valójában igen egyszerű: ezer és ezer optikai üvegszál fut egymással párhuzamosan a betonban, és továbbítja pontonként a fényt az építőblokk két oldala között. A találmány beépítésére azonban mindeddig várni kellett, mivel a szakma konzervatív képviselői csak lassan fogadták el a gyökeres újítást.
Lakóházba építették be a magyar üvegbetont
Földes László, a több Pro Architectura-díjjal kitüntetett építész a világon elsőként építette be lakóépületbe a magyar üvegbetont. Losonczi Áron találmánya egy Szent György telepi lakóházba került, s máris rangos építészeti díjat nyert.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.