Az amerikaiak nem csupán stadiont, birkózócsarnokot és irodákat, valamint kiszolgáló létesítményeket építenének az Üllői útra, hanem bevásárló- és szórakoztatóközpontot is - írja a Nemzeti Sport.
Meg nem erősített hírek szerint az AIG/Lincoln, 1,3 milliárd forintot fizetne a Ferencvárosnak, 1,6 milliárdot pedig az államnak, és további 12 milliárdból építené fel a már említett létesítményeket.
Az Fradi a jelentős bevétel kamataiból fenntarthatná a tizenegy szakosztályát, kivéve persze a labdarúgócsapatot, mert annak működését a részvények eladása után az új tulajdonos garantálná - tette hozzá a lap.
Szerdától él az a pályázat, amelyet az Üllői úti ingatlanok vagyonkezelői jogának 49 évre szóló értékesítésére írtak ki.
Az AIG/Lincoln magyarországi fejlesztéseinek összértéke mintegy 220 millió dollár (mostani árfolyamon csaknem 44 milliárd forint). A cég helyi leányvállalatához kötődik az Alkotás Point Irodaház, az IP West Irodaház és az Airport Business Park.
Áprilisban a cég megvásárolta az Airport Business Park és a 4-es számú főút közötti 14,5 hektáros területet, amelyen a tervek szerint kereskedelmi, iroda- és flexépületeket létesítenek.
Amerikai kézbe kerülhetnek a Fradi ingatlanjai
A több kelet-európai országban is érdekelt, az ingatlanpiacon tevékenykedő amerikai AIG/Lincoln is ringbe száll a Ferencváros sportingatlanjaiért.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.