A Fővárosi Bíróság helytadott a B.V.A. kérésének, és elrendelte az átépítés leállítását a per jogerős lezárásáig a közérdek sérelmének veszélye miatt.
A Fővárosi Tervtanács tiltakozása szerint is a terv megvalósítása Budapest egészére nézve visszafordíthatatlan kárt okozna. Ennek ellenére a beruházás építési engedélyt kapott. A volt SZOT-szálló már ma is léptéktelen, városképet zavaró épület két emelettel való megmagasítása a világörökségi panoráma érvényesülését is sértené, így várható, hogy az UNESCO most is hangot ad nemtetszésének, ahogy a budai rakpart kiszélesítését is a civilek az UNESCO-val együttműködve tudták megelőzni.
Leállították a volt SZOT-szálló átépítését
A Budapest Világörökségéért Alapítvány (B.V.A.) pert indított a rózsadombi volt SZOT-szálló közérdek-sértő megnagyobbítása miatt. A bíróság leállíttatta a budai városképet elrontó 10 milliárd forintos építkezést.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.