A nyertes társaságok feladata a műemléki rekonstrukciós munkák teljes körű lebonyolítása, a tender- és kivitelezési tervek felülvizsgálata, a generálkivitelezői közbeszerzési eljárások lefolytatása és a műszaki ellenőrzés lesz. A februárban kiírt nyílt eljárásos tenderre a nyertes ajánlattevők mellett két kft. jelentkezett.
Az engedélyeztetési eljárások lefolytatását, valamint az utó- és felülvizsgálati eljárást is magában foglaló munkálatok szerződésének becsült értéke 30 millió forint, míg a NKÖM által felügyelt rekonstrukciós munka kivitelezésének teljes összege várhatóan 4 milliárd forint.
Mint arról az MTI korábban hírt adott, Bozóki András kulturális miniszter május végén jelentette be, hogy a Mátyás-templom kormány által finanszírozott felújítási munkálatai nyár végén vagy ősz elején kezdődnek meg, és várhatóan négy évig tartanak majd.
A Főber és az Épeber Rt. rekonstruálja a Mátyás-templomot
A Főber és az Épeber Rt. közös ajánlatát fogadta el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) a Budavári Nagyboldogasszony Templom teljes rekonstrukciójának lebonyolítására - áll a Közbeszerzési Értesítőben.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.