"Ez nem a legnagyobb ugrás, amit valaha tapasztaltunk, de hosszú évek óta nem került sor hasonló mértékű emelkedésre" - mondta a negyedéves ingatlanpiaci felmérést végző Jonathan Miller, a Prudential Douglas Elliman szakértője.
A jelzálog kamatok áprilisban, májusban és júniusban is csökkentek. Egy nappal a negyedév vége előtt - a Mortgage Bankers Association adatai szerint - a 30 éves fix jelzálog kamat 5,47 százalék volt, ami 15 hónapos minimumot jelent. A manhattani apartmanok átlagos eladási ára a második negyedévben 1,32 millió dollár volt - szemben az egy évvel korábbi 1,01 millió dollárral.
Az átlagos négyzetláb-ár 27,3 százalékkal - 762 dollárról 970 dollárra - növekedett, négyzetméterre átszámítva ez 8200, illetve 10437 dollárt jelent. Az eladási árak mediánja - amely alatt és felett is azonos számú üzletet kötöttek - 775 ezer dollár volt; ez 24 százalékos emelkedést jelent a 625 ezer dolláros tavalyi értékhez képest.
A piac felső tíz százalékában meghatározott luxuspiacon az áremelkedés mértéke 36,4 százalék, az átlagár - első ízben túlszárnyalva az 5 milliós küszöböt - 5,17 millió dollár lett, amely tavaly "csak" 3,79 millió dollár volt.
A luxus apartmanok árának mediánja is rekordszintet ért el, a 3,8 millió dollár 26,4 százalékkal haladja meg a 2004-es év második negyedének 3,01 millió dolláros értékét. Egy négyzetláb lakóterület ára ebben a piaci szegmensben szintén rekord nagyságú lett, az 1707 dollár 24,1 százalékkal magasabb a tavalyi 1375 dollárnál. Egy négyzetméter luxusingatlan ára tehát Manhattanben 14 795 dollárról 18 367 dollárra - azaz 3 765 300 forintra - emelkedett.
Ugrásszerűen nőtt a manhattani lakások ára
Az alacsony jelzálog-kamatok és a szűk kereslet nyomta jelentős mértékben felfelé a manhattani apartmanok átlagos eladási árát. Így az a tavalyi év hasonló időszakához képest több mint 30 százalékkal 1,3 millió dollár fölé emelkedett az idei esztendő második negyedében.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.