Szijjártó Péter és Répássy Róbert annak kapcsán kereste fel a miniszterelnök családjának II. kerületi házát, hogy Gyurcsány Ferenc a kormány adóreformra vonatkozó elképzelései között azt is javasolta, vezessenek be évente 0,5 százalékos luxusadót a százmillió forint egyedi értéket meghaladó lakóingatlanokra, amely a helyi önkormányzatok költségvetésébe folyna be.
"Férje vagyonnyilatkozatában azért nem szerepel a II. kerületi ingatlan, mert az az ő tulajdonát képezi" - mondta Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége, aki hozzátette, természetesen be fogják fizetik a luxusadót. Önmagában az, hogy valaki társasházzá alakítja át az ingatlanát nem jelent mentséget, hiszen az adófizetés kötelezettsége mindenkit terhel.
"A kormány két leggazdagabb milliárdos tagja nulla forint luxusadót fog befizetni a kormány jelenlegi elképzelései alapján" - mondta Szijjártó Péter. Gyurcsány Ferenc interneten található vagyonnyilatkozata szerint a kormányfő tulajdonában mindössze egy 50 négyzetméteres pápai panellakás van, míg a II. kerületi szemlőhegyi ház Gyurcsány Ferenc felesége és anyósa tulajdonában van. A házat a földhivatal adatai szerint három lakásos társasházzá minősítették, így ez után sem kell majd luxusadót fizetni, hiszen a lakások egyedi értéke nem haladja meg a 100 millió forintot.
Szijjártó szerint a kormány másik milliárdos tagja, Kóka János esetében hasonló a helyzet, ugyanis a gazdasági tárca vezetőjének ugyan több ingatlan is van a tulajdonában, azonban ezek egyedi értéke sem haladja meg a 100 millió forintot. Míg Répássy Róbert szerint ezzel a módszerrel az is lehetséges, hogy a "Versailles-i kastélyt is társasházzá minősítsék, és ez után se fizessenek luxusadót".
A miniszterelnök családjának háza már évek óta társasház, így nem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy azért minősítették át, hogy ne kelljen luxusadót fizetni. Csupán arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a törvény hatályba lépéséig ezt a módszert felhasználhatják - mondta Répássy.
"A kormány két milliárdos tagja, akik mind a ketten a száz leggazdagabb magyar közé tartoznak, megtalálták a módját annak, hogy rájuk hogyan ne vonatkozzon a luxusadó, olyan luxusadót vezetnek be, amely egyiküknél négy milliárdos magánvagyon, másikuknál három milliárdos magányvagyon esetén semmiféle többlet felelősséget rájuk mint gazdag emberekre nem ró" - fűzte hozzá.
Fidesz: Gyurcsány és Kóka nem fizet majd luxusadót
A Fidesz két képviselője a miniszterelnök háza előtt tartott sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány két leggazdagabb, milliárdos tagjának, Gyurcsány Ferencnek és Kóka János, gazdasági miniszternek, vagyonnyilatkozatuk alapján nem kell majd luxusadót fizetniük. Gyurcsány felesége azonban közölte: be fogják fizetni a luxusadót.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.