Péntektől jelentősen emelkedik több földhivatali szolgáltatás ára - tudta meg a Napi Gazdaság. A jövőben egy „nem hiteles tulajdoni lap” számítógépes adatbázisból való lekérdezések díja 625 forintról több mint háromszorosára, 2000 forintra emelkedik – döntött a földművelésügyi minisztérium. Ha ugyanezt az adatot egy előfizető nem a földhivatalnál, hanem elektronikus adatkapcsolaton, a Takarnet rendszerén keresztül kéri, akkor az eddigi 1025 forintos alapdíj helyett ennek két és félszeresét, vagyis 2510 forintot kell fizetnie. Egyetlen jó hír a sok rossz között, hogy a hiteles tulajdoni lap kikérésének ára nem nő, minimális drágítás csak a Takarnet rendszerben van, igaz, ott ez nem minden felhasználó számára hozzáférhető.
A díjemelés meglepetésként érte a piaci szereplőket, hiszen eddig a megrendelők arra számítottak, hogy a Takarnet díjai 1-2 évvel az indulás után csökkennek majd. A rendszert üzemeltető Földmérési és Távérzékelési Intézet (Fömi) is úgy vélte, hogy a Takarnet 2005. január 1-jére teljes mértékben önfinanszírozóvá válik. Számításaik szerint a csatlakozási díjbevételekből megvalósul minden beruházás, a hálózathasználati díjakból csak a szolgáltatás fenntartásával összefüggő költségeket és a szükséges fejlesztéseket kell fedezni, míg a földhivatalok közötti forgalom költségei teljes egészében fedezhetőek lesznek a külső felhasználók által fizetett díjakból – állítja egy az országos térinformatikai konferencia honlapján olvasható előadásban a Fömi illetékese.
A Takarnet rendszer díjtételeinek emelése az egyedi nagyfelhasználókat érinti leginkább, tehát a bankokat.
Nagymértékű drágulás a földhivatalokban
A piac várakozásaival szemben nagymértékben nőnek egyes számítógépes adatbázisokból lekérdezhető nyilvántartási adatok díjai, illetve a Takarnet rendszer szolgáltatási díjai.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.