Nem sok okuk van az optimizmusra az építőipari cégeknek a jövőt illetően. A kedvezetlen folyamatok elsősorban a lakás- és a mélyépítés piacán érezhető majd, ott várható ugyanis látványos keresletcsökkenés. A kereslet csökkenése pedig aligha lesz jótékony hatással az építési piacra, így az előrejelzések szerint 2005 és 2007 közötti időszakban mindössze 1-2 százalék lehet az uniós tagországok éves építési növekedése.
A laskásépítési piac rövidtávú kilátásai inkább Közép-Kelet Európában bíztatóak - áll a BuildEcon összegzésében. Az idei esztendőtől Nyugat-Európában alig várnak elmozdulást, mindössze 0,7 százalékos többletben bíznak a szakértők. Keleten azonban az idei még jó évnek ígérkezik, az építőipari cégek főleg a már megkezdett beruházásaik miatt 4,3 százalékkal gyarapíthatják összteljesítményüket.
A BuildEcon, az Európa építési piacának elemzője évek óta jelzi a felújítási, korszerűsítési építési piac erőteljes növekedését. A korszerűsítési, rekontrukciós piac erőteljes növekedése már évekkel ezelőtt kezdődött, ma már "Európa éves építési összteljesítményének 50 százaléka felújítás" - vélik az elemzők.
A regenerációs tervek és a már megvalósult beruházások a kihaló hagyományos ipar miatt leromlott és kiüresedett épületeket, illetve a korszerűtlen városrészek lakásait kivánják megmenteni. A lakóházak korszerűsítésével, új üzletek, munkahelyek, korszerű iparágak betelepítésével, jó infrastruktúrával élhetővé teszik, újjáteremtik a környezetet.
A felújítás, újjáépítés lesz a központi témája az 59. Euroconstruct konferenciának, amely idén nyáron lesz Angliában. A magyar és a kelet-európai építési piac szereplőire nézve a regeneráció témája számtalan előnyt nyújthat, s e piac növekedésévelé itthon is számolnia kell a szakmának - vélik az elemzők. Továbbá az unió is jelentős adókedvezménnyel támogatja az épületek felújítását.
Lakásépítés helyett felújítás?
Európa éves építési összteljesítményének fele felújítás - állítják a BuildEcon szakértői. Sokan a "ne építsünk, hanem a meglévőt használjuk, alakítsuk korszerűre!" gondolatot hangoztatják, többnyire környezetrendezési okokból. Ezzel együtt az építési piac rövidtávú kilátásai inkább Európa keleti felén bíztatóak.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.