- Milyen súlya maradt Orbán Viktornak Európában?
- Miért a kilépés tűnt a legjobb öltetnek?
- A pénzünk is bánni fogja?
- Kik lesznek az új szövetségesek?
- Hogy maradhatott a KDNP a Néppártban?
Erről beszélgettünk Arató László újságíróval.
A Fidesz kilépett az Európai Néppártból, ezzel a közösség elengedte a Fideszt, a magyar kormányt és részben az országot is - mondta a Fülkében Arató László, az EUrologus munkatársa.
Erről beszélgettünk Arató László újságíróval.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.