Megint kiakadt a menekültekre és az ellenzékre a Fidesz

Két, a menekültügyet érintő állásfoglalást fogadott el nagy többséggel az Európai Parlament. Az egyik az úgynevezett dublini rendszer működésével, a másik pedig az illegális bevándorlók visszaküldésével kapcsolatos irányelvről szól. A szavazás után a Fidesz nekitámadt a DK-nak és a Momentumnak.





Megszavazta az Európai Parlament a jogállamisági mechanizmust

Az Európai Parlamentben ismét elhangzott, hogy már január 1-jétől vizsgálni fogják a gyanús eseteket. A parlamenti állásfoglalás felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelkezések akkor is alkalmazhatók, ha az alapvető jogok "rendszerszintűen sérülnek és ennek hatása van – vagy hatása lehet – az uniós források kezelésére".




A lengyelek is kizárnák Deutsch Tamást a néppárti frakcióból

Ha lehet, még tovább élesedik a vita az Európai Néppárton belül. Miközben Orbán Viktor már egyfajta nyitott kapcsolatot ajánlott fel, egyre többen vannak amellett, hogy a Fideszt ki kellene zárni. Kezdve Deutsch Tamással, akiről valószínűleg szerdán dönt a Néppárt EP-frakciója.





Lemondott Szájer József

December 31-ével lemondott európai parlamenti mandátumáról Szájer József, a Fidesz politikusa. Az erről szóló döntéséről a mai napon tájékoztatta David Sassolit, a EP elnökét. Lelki terhekre hivatkozik, de a kormányt továbbra is támogatja.


Elmagyarázzuk, hol tart most az Orbán–EU-meccs

Soha nem látott hévvel esett neki a magyar kormány az Európai Unió vezetőinek, miután kiderült: nem tudja elkerülni, hogy az uniós pénzek kifizetését a jogállamisági feltételekhez kössék. Varga Judit kiéheztetésről beszélt a héten, Orbán a migránskártyát húzta elő, és mindenki a magyar vétót emlegeti. De miről beszélnek és kinek van igaza? Az EUrologus rendet vág a nyilatkozatháborúban a csütörtöki EU-csúcs előtt.


Varga Judit: Magyarországot ki akarják éheztetni

Ahogy arra számítani lehetett, nem közeledtek az álláspontok jogállamiság és költségvetés ügyében a tagállamok között az EU úgynevezett Általános Ügyek Tanácsában, amelyen az európaügyi miniszterek vettek részt. A vitában a jogállamisági feltételrendszer alkalmazása mellett 13, ellene pedig 2 tagállam érvelt.


Mindenki rosszul jár az EU-ban azzal, amit Orbánék csinálnak – de a térkövek maradnak

A magyar és a lengyel kormány vétójával előidézett exlex állapot a kompromisszumokon alapuló európai politika bukását jelenti – eddig. Mert a történetnek természetesen nincs vége, kívülállóként csak azt találgatjuk, hogy a résztvevők közül ki látott előre eddig, illetve mennyiben módosultak menet közben a stratégiák. És az (alag)útnak messze nem látjuk a végét.


Úton a válságba: dolgoznak a B-terven Brüsszelben

Egy magas rangú uniós diplomata megerősítette az EUrológusnak, hogy a hétfő délutáni uniós nagyköveti tanácskozáson a teljes, költségvetéssel kapcsolatos csomagot napirendre tűzik és szavazásra bocsátják. Vagyis a tagállamoknak állást kell foglalniuk a következő hétéves költségvetés, a helyreállítási alaphoz szükséges saját források rendszere és a jogállamisági mechanizmus ügyében is.




Újraírt történeteink: társadalom, emlékezet, politika – Drótvágó sorozat 6. rész

A rendszerváltással hirtelen új megvilágításba került a 20. századi magyar történelem. Az 1956-os forradalom tabuja megdőlt, Horthy, Kádár történelmi szerepe átértékelődött. A történészek mellett a politikusok is nekiláttak, hogy narratívává formálják a közelmúlt történelmét – egy idő után magának a rendszerváltásnak a történetét is.