Egy csapásra eltűnt Borbás Marcsi cégének profitja
Nem túl sikeres esztendőt zárt a gasztroceleb Borbás Marcsi, vállalkozása a növekvő árbevétel ellenére gyakorlatilag nullszaldósan zárt.
Kocsis mentelmi joga önmagában nem akadálya annak, hogy polgári per induljon ellene.
Jogi útra vitte Kocsis Mátéval kialakult konfliktusát Borbás Marcsi – írja a Blikk. A lap információi szerint a műsorvezető megindította az eljárást a politikussal szemben, egyelőre azonban nem dőlt el, hogy az ügy végül bíróság elé kerül-e, vagy a felek peren kívül megegyeznek.
A vita a választások után robbant ki, amikor Kocsis Máté egy Facebook-bejegyzésében „árulónak” nevezte Borbás Marcsit, miután a műsorvezető arról beszélt, hogy az utóbbi időben kétszer annyit kell dolgoznia ugyanazért a pénzért. Kocsis azt is felrótta neki, hogy cége az évek során közel 3 milliárd forintot kapott főzős műsorokra.
Borbás ezt visszautasította. Mint mondta, a csaknem 3 milliárd forint nem az ő jövedelme volt, hanem a közmédia számára 16 év alatt elkészített mintegy 800 műsor teljes költségvetése. A Partizánnak adott interjújában már akkor jelezte, hogy jogi lépéseket tesz, mert szerinte Kocsis kijelentései azt a látszatot keltették, mintha közpénzzel élt volna vissza.
A Blikk most azt írja, Borbás valóban megtette a szükséges jogi lépéseket, egyik fél sem kívánt nyilatkozni. Borbás Marcsi annyit mondott, hogy nem szeretné a sajtón keresztül intézni az ügyet, Kocsis Máté pedig nem kommentálta a történteket.
A lap által megkérdezett ügyvéd szerint Kocsis Máté országgyűlési képviselői mentelmi joga önmagában nem akadálya annak, hogy polgári perben alperes legyen. Ha a bíróság megállapítaná a jó hírnév megsértését, sérelemdíjat, illetve más elégtételt, például nyilvános bocsánatkérést is elrendelhet.
Nem túl sikeres esztendőt zárt a gasztroceleb Borbás Marcsi, vállalkozása a növekvő árbevétel ellenére gyakorlatilag nullszaldósan zárt.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.