A legfrissebb valószínűségi előrejelzések szerint a következő egy hétben nincs esély érdemi lehűlésre – írja az Időkép. Pénteken már többfelé 40 fok közelébe emelkedett a hőmérséklet, a következő napokban pedig 40-41 fokos csúcsértékek is lehetnek.
A tíznapos előrejelzések sem túl biztatóak, mert csak az ország északi, északnyugati tájain már nő az esélye egy hőségmentesebb napnak, délkeleten pedig csekély az esély erre. A portál szerint mindez azt jelenti, hogy a hőhullám augusztus első felének jelentős részében velünk marad.
Lesz olyan súlyos a mostani hőhullám, mint a rossz emlékű június végi hőkupola? Mitől függ, hogy 35 vagy 40 fok lesz a jövő hét közepén, és melyik a valószínűbb? Mit okozhat az El Niño Magyarországon késő ősszel és télen? Szabó Péter éghajlatkutatóval elemeztük a hőhelyzetet.
A HungaroMet is hasonló következtetésre jutott, ők azt írták, hogy a legfrissebb középtávú előrejelzés alapján a hőség augusztus 8-áig, 9-éig is kitarthat. Azt azonban kihangsúlyozták, hogy az elmúlt napok trendje az a középtávú prognózisokban, hogy a hőség mérséklődése lassanként tolódik, avagy máshogy megfogalmazva, a modellekben a felfrissülés napról-napra mindig a kilencedik nap körül érkezik.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Fazekas István