Az MTVA beolvadt a Duna Médiaszolgáltatóba
A teljes hírszolgáltatás augusztus második felében térhet vissza a közmédia felületeire.
A veterán tévés szívesen segítene a közszolgálati tévének, ráadásul ingyen is elvállalná.
„Sok kifogásolnivalóm volt az elmúlt évek működésével kapcsolatban, de nemrég felhívott Bodacz Balázs, a közmédia hírigazgatója, és mondta, hogy beszélgessünk” – mondta Rózsa György az RTL reggeli műsorában. A tévés legenda azt mondta, valószínűleg tudna sok mindent mondani, amivel jobbá lehetne tenni a helyzetet. „Egy tanácsadói dolgot, mint az indiánoknál: vének tanácsa feladatot vállalnék” – tette hozzá.
Rózsa szerint érezhetően csökkent a közszolgálati tévé nézettsége, amivel mindenképpen kezdeni kellene valamit. Szerinte, ha ő politikai párt lenne, nem elégedne meg azzal, hogy odaad évente százötven- vagy akárhány milliárd forintot, és közben nem nézik az üzeneteit. „Valamit kéne tenni. Akár azt, hogy a politikai vagy híradóműsorok közé olyan vonzó tartalmat beilleszteni, amitől a néző átmenne kicsit a politikai műsorra is” – mondta.
A Bodaczcal történt beszélgetésről úgy fogalmazott, hogy szívesen segítene, de nem pénzért. „Bodacz Balázsnak is mondtam: te, én ingyen is elvállalom. Ha ebből kéne megélnem nyolcvanadik évemben, hogy a televíziótól még kapok valami kis pénzt: hát szégyellném magam, hogy hatvan év televíziózás után kegyelemkenyéren kéne élnem”.
A teljes hírszolgáltatás augusztus második felében térhet vissza a közmédia felületeire.
Nyitóképünkön Rózsa György. Fotó: MTI / Lakatos Péter
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.