A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Sean Combs elvileg 2028-ban szabadulhat. Ha kiderül, hogy a mostani ügyben ő volt a hibás, ez a dátum változhat.
Egy rabtársával verekedett össze Sean „Diddy” Combs a New Jersey állambeli Fort Dix szövetségi börtönben, majd magánzárkába helyezték – írta forrásaira hivatkozva a TMZ és az NBC.
A beszámolók szerint a konfliktus azután alakult ki, hogy a másik fogvatartott sértő megjegyzést tett az 56 éves rapperre. A két rab lökdösni kezdte egymást, majd ütéseket is váltottak, a verekedésnek azonban a börtön munkatársai gyorsan véget vetettek, és szétválasztották őket.
A lapok forrásai szerint Combst közvetlenül az incidens után magánzárkába vitték. Nem világos, hogy továbbra is ott tartják-e, és az sem, hogy az eset befolyásolhatja-e szabadságvesztésének hosszát. Combs jelenleg négy év és két hónap börtönbüntetését tölti, miután tavaly októberben New Yorkban elítélték prostitúcióra kényszerítés miatt. A korábban tapperként és producerként karriert építő Combs jelenlegi szabadulási időpontja 2028 februárja, ez azonban feltételezi, hogy jó magaviseletért járó kedvezményeket kap. Amennyiben a börtön vezetése őt találja felelősnek a verekedésért, annak következményei lehetnek a büntetés végrehajtására is.
A szexuális bűncselekmények miatt indított perben az esküdtszék részben mondta ki bűnösnek Combst: az ítélet szerint volt barátnőjét, Casandra „Cassie” Venturát, valamint egy másik nőt prostitúcióra kényszerített, ugyanakkor felmentették a bűnszervezet létrehozására és a szexuális célú emberkereskedelemre vonatkozó vádak alól.
Az ügyészség azzal vádolta a rappert, hogy éveken át bántalmazott, fenyegetett és arra kényszerített nőket, hogy teljesítsék szexuális kívánságait. A többhetes tárgyaláson több nő beszélt hosszan tartó, súlyos szexuális és fizikai bántalmazásról. Combs valamennyi vádat tagadta, ügyvédei pedig fellebbeztek az ítélet ellen.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Nyitókép: Sean „Diddy” Combs Fotó: ANGELA WEISS / AFP
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.