Tóth Gabi előadó-művészeti mentorstúdiót indít

Nemcsak azokat várja, akik énekesek akarnak lenni, hanem azokat is, akik nagyobb önbizalommal szeretnének élni.

  • HVG

Húsz éve állok színpadon. Ez idő alatt rengeteg mindent megtapasztaltam – sikereket, kudarcokat, félelmeket, újrakezdéseket. Megtanultam, hogy a színpadon nem az a legfontosabb, hogy tökéletes legyél, hanem hogy őszintén merd megmutatni magad

– kezdi felhívását Tóth Gabi, amelyben bejelentette, hogy szeptembertől elindítja saját előadó-művészeti mentorstúdióját.

Az énekes-celebritás közleményéből kiderül, hogy nem egy hagyományos énekiskolát szeretne útjára indítani, mert szerinte az előadó-művészet nemcsak az éneklésről, hanem az önbizalomról és a kommunikációról is szól.

Egy olyan közösséget szeretnék létrehozni, ahol biztonságban fejlődhetsz. Ahol dolgozunk a hangoddal, az előadásmódoddal és a színpadi jelenléteddel, de legalább ennyit foglalkozunk azzal is, hogy bátrabban merj megszólalni, kiállni magadért, és hinni abban, hogy értékes vagy

– írja Facebook-bejegyzésében.

Hozzátette: nem kizárólag azok jelentkezését várja, akik énekesek szeretnének lenni, hanem azokét is, akik egyszerűen csak szeretnének „nagyobb önbizalommal élni, könnyebben megszólalni emberek előtt, felszabadultabban kommunikálni vagy a zene segítségével közelebb kerülni” önmagukhoz.

Felhívását egy AI-val gyártott plakáttal illusztrálta, amelyen a jelentkezéshez megadott e-mail-cím a párjával, Papp Máté Bencével közösen tavaly alapított vállalkozására utal: az Egy a ritmusunk Kft. ugyan csak 2025 januárjában indult, de már az alapítása évében rögtön milliós nyereséget termelt, és a Nemzeti Kulturális Alaptól is kapott 9 millió forintot – az indoklás szerint videóklip-készítésre.

Nyitókép: MTI / Hegedüs Róbert

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.