„Áder János bírósággal fenyegetőzik ahelyett, hogy megmondaná, mennyit fizetett vissza az 55 millió forint közpénzből az amerikai családi kiruccanás után” – írta Magyar Péter egy csütöröki bejegyzésében, amelynek a végére azt írta: #stopÖrkény.
A miniszterelnök arra reagált, hogy Áder János korábbi köztársasági elnök azt üzente neki, „találkozunk a bíróságon”, miután csütörtök reggel óta zajlik az adok-kapok közöttük a nyilvánosságban a volt államfő amerikai útját illetően. Magyar azt állítja, hogy Áder 55 millió forintnyi közpénzen szórakozott a családjával, Áder pedig azt, hogy hivatalos úton volt, a Disneylandbe szóló több százezer forintos belépőt pedig maguk fizették, nem az adófizetők.
A #stopÖrkény pedig arra vonatkozik, hogy Áder is beszédet mond a Fidesz által „Stop Önkény” néven meghirdetett, az Alaptörvény módosítása elleni csütörtök kora esti tüntetésen, amely Magyar szerint annyira abszurd, mint Örkény István novelláiból megismert humora. A miniszterelnök egy korábbi posztjában arról írt, hogy „a helyzet egyre inkább örkényi”.
A hashtag Magyar egy másik bejegyzésében is megjelent, amelyben úgy fogalmazott: „Áder János nem cáfolt semmit. Se a kétmilliárdos luxusvillát, se a tízmilliárdos alapítványt, se a közpénzen folytatott amerikai városnézéseket, se a vidámparkot…”
A Political Capital szerdai elemzésében arról írt, hogy bár a Fidesz rendszeresen önkényt emleget a tizenhetedik Alaptörvény-módosítással, a közmédia átalakításával és a Tisza-kormány más intézkedéseivel kapcsolatban, Orbán Viktor pártja épp olyan eredménytelenül félti a demokráciát, mint saját egykori ellenzéke.
Az elemző intézet szerint elsősorban azért hangzik hiteltelenül a hatalmi önkénytől való rettegtetés a Fidesztől, mert kormányzása idején egypárti Alaptörvényt gyártott le, a független intézmények élére a saját embereit ültette, a politikai ellenfeleit, illetve kritikusait folyamatosan fenyegette, külföldi ügynöknek bélyegezte, a társadalom jelentős részét pedig függésben tartotta.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin