Gregor Bernadett: A mi színész generációnk olyan szellemben nőtt fel, ahol a verbális abúzus természetes része volt a szakmánknak

A színésznő szerint a ma bántalmazóként emlegetett művészek ugyanabban az akolban nevelkedtek, mint ő, ugyanaz volt a mesterük.

  • HVG

Az Eszenyi-ügy kapcsán ismét sok szó esik ezekben a napokban a színházi abúzusokról.

Eszenyi Enikő körül azután újult ki a botrány, hogy a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója májusban bejelentette: szakmai képviselőkkel és a társulat tagjaival folytatott egyeztetés után felfüggesztik a Primadonnák produkciót, mivel több dolgozó jelezte, „bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat” az azt rendező Eszenyivel való további együttműködés.

Nemrég Molnár Áron beszélt arról egy podcastben, hogy szerinte nemcsak Eszenyi bánik megalázóan a színészekkel, hanem Alföldi Róbert és Zsótér Sándor rendezők is.

Most Gregor Bernadett is megosztotta a véleményét. A színésznő azzal kezdi, hogy több év után újra megszólalna a témában, és reméli, hogy ezt a posztot nem kell majd törölnie:

Anno az SZFE modellváltása kapcsán néhány osztálytársam hívott, alkossunk élőláncot tiltakozásképpen. Nem mentem. Helyette kitettem a Facebookra egy posztot, milyen megaláztatások és sérelmek értek fiatal színinövendékként a felvételin, illetve az egyetemi évek alatt. A poszt alatt özönlöttek az áldozathibáztató, de leginkább politikai tartalmú kommentek... Levettem

–- emlékszik vissza a színésznő. Majd így folytatja:

A ma bántalmazóként emlegetett művészek ugyanabban az " akolban" nevelkedtek, mint én, ugyanaz volt a "mesterük"... A mi színész generációnk olyan szellemben nőtt fel, ahol a verbális abúzus természetes része volt a szakmánknak, és sajnos bizonyos esetekben az is maradt. Talán sokunk privát élete is másképp alakul, ha a felnőtté válás időszakában dicséretet és megbecsülést kapunk, nem sebeket...

Posztja végén Gregor azt ajánlja a szakmának:

Beszélgessünk végre!

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.