Molnár Áron: Nemcsak Eszenyi bánik megalázóan a színészekkel, hanem Alföldi és Zsótér is
A Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorát vezető színészek szerint a színházi abúzusok a művészi minőséggel nem legitimálhatók.
Puskás Tamás szerint ez teljesen más szituáció, mint a debreceni színház ügye, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után lemondták.
A Centrál Színház igazgatója is megszólalt az „Alföldi-ügyben” – írja a Blikk.
Nemrég az Eszenyi-ügyről esett szó Lengyel Tamás, Rainer-Micsinyei Nóra és Molnár Áron podcastjában, a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorában. A Vígszínház korábbi, verbális és fizikai abúzussal vádolt vezetőjével Lengyel és Molnár évekig dolgozott együtt a társulat tagjaként, így közvetlenül is megtapasztalhatták a munkamódszereit – amellett, hogy ezekről korábban és most is részletesen beszámoltak, arról is beszéltek, hogy a szakmában korántsem ő az egyedüli, aki megalázó módon bánik a színészekkel.
Molnár a műsorban elmondta, hogy szerinte nemcsak Eszenyi bánik megalázóan a színészekkel, hanem Alföldi Róbert és Zsótér Sándor rendezők is.
A Blikk megkereste Puskás Tamást, a Centrál Színház igazgatóját. Alföldi rendez és játszik is a belvárosi teátrumban.
Neki köszönhetjük a remekbe szabott magyartenger és Az ügynök halála című produkciókat, amelyek jelenleg szerepelnek a Centrál Színház műsorán, és a jövőben is műsoron maradnak. Emellett a következő évad egyik kisszínpadi bemutatóját, a Closert is ő rendezi. Azok a színészek, akik korábban dolgoztak vele, illetve azok is, akik a tervezett előadásban vesznek majd részt, örömmel, bizakodással és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát. Ez teljesen más szituáció, mint a debreceni Csokonai Színház ügye, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után végül lemondták.
– mondta el a lapnak Puskás.
Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen színházi etikai szabályozás vagy szakmai keretrendszer, amely biztosítja, hogy a visszaélések ne maradjanak következmények nélkül. Akár színészeket, akár háttérdolgozókat ér sérelem, ha bárki visszaél a hatalmával, annak legyen következménye. Az nagyon aggasztó, ha a nyilvánosságban újabb és újabb nevek kerülnek elő anélkül, hogy a vádak kellően tisztázottak lennének
– tette hozzá a Centrál Színház igazgatója.
A Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorát vezető színészek szerint a színházi abúzusok a művészi minőséggel nem legitimálhatók.
Nyitókép: Alföldi Róbert és Balla Eszter a Centrál Színház My Fair Lady előadásában.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.