Caramel a cigány nyelven megszólaló Nagy Ervin oldalán állt ki a rendszerváltás mellett
A videóban Sohonyai Attila költő is megszólal, azt kérve az emberektől, hogy ne hallgassanak az őket egy zsák krumpliért kiáruló hazug emberekre.
„Dörgölőzhet-e a politika az egyházhoz? Szerintem egy személyes kapcsolatnak kell lenni a Jóistennel, nem pedig hirdetni” – véli az énekes.
Molnár Ferenc Caramel volt az egyik vendég a Világtalálkozó című műsorban, amelyben a valláshoz és az egyházhoz való viszonyáról is beszélt.
Lehet, ez ki fogja ütni a biztosítékot, de lehet, ma már nem keresztelkednék meg. Nem szeretem ezt az egyházasdit, legalábbis a hitetlenséget… Nagyon kritikus vagyok ilyen témákban, mint a hit. Megjelenhet-e a politikában a kereszténység mint szlogen? Dörgölőzhet-e a politika az egyházhoz? Szerintem egy személyes kapcsolatnak kell lenni a Jóistennel, nem pedig hirdetni
– mondta az énekes a Story szemléje szerint.
A beszélgetésben szóba került a lánya betegsége is, amiről azt mondta: „nem hibáztatod az Istent egy betegség miatt. Tőle a gyógyulás van, amit megkaptunk mint egy csodát. Abban a másfél évben, amíg benn voltunk a kórházban, és nem tudtuk, mi lesz, nekem csak az Isten volt kapaszkodóm. Persze bízik az ember az orvostudományban, fantasztikusak az orvosok. De a félelem és a tehetetlenség mégiscsak lelki dolog.”
Nagyon őszinte leszek, ha nem így alakul, hogy a lányom meggyógyul, ma már én sem ülnék itt. Elköszöntem volna a földi élettől. Nem éltem volna túl, nem akartam volna tovább élni. De még akkor is azt mondtam, legyen meg a te akaratod
– tette hozzá.
A videóban Sohonyai Attila költő is megszólal, azt kérve az emberektől, hogy ne hallgassanak az őket egy zsák krumpliért kiáruló hazug emberekre.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.