Tóth Gabi megszólalt a választások után: „Tökre vállalom a saját felelősségemet a dolgokba”
A Fidesztől a választásokig fizetést kapó énekesnő jelezte, hogy neki becsülete és elvei vannak, ezért nem fog átállni sehova.
Az énekesnő nem beszélt a hozzá, partneréhez és közös cégükhöz érkező pénzekről, a visszavonulásáról szóló cikkekre azonban reagált.
„Már az örömködő kormánypárti újságok azt hozták le, hogy Tóth Gabi visszavonul, ne reménykedjetek! nem vonulok vissza! Jönni fogok és soha nem adom fel! Csupán annyit mondtam, hogy most egy kis időre elcsendesedek itt a neten” – írta Tóth Gabi az Instagramon.
Két napja mondta ugyanezen a felületen egy videóban, hogy azt hitte, a választások után csillapodnak a kedélyek, és nem éri majd őt ennyi bántás, de nem így lett. „Tökre vállalom a saját felelősségemet a dolgokba', a hibáimat, de azért olyan érzésem van, mintha az ország összes hibáját én követtem volna el” – fejtegette az énekes, aki szerint ő 18 évig az ország ünnepelt énekesnője volt, de most egy kis időre el fog csendesedni, mert új alapokra kell helyeznie az életét.
A Fidesztől a választásokig fizetést kapó énekesnő jelezte, hogy neki becsülete és elvei vannak, ezért nem fog átállni sehova.
Arra is reagált, hogy Curtist és őt is lecserélik a TV2 tehetségkutatójában, a Megasztárban; előbbit T. Danny, Tóth Gabit pedig Puskás-Dallos Bogi váltja. Tóth szerint nem lecserélték őket, hanem az volt megbeszélve a TV2-vel az év elején, hogy idén nem ők lesznek a zsűriben, hanem majd más.
Az énekesnő a hozzá érkező pénzekről nem beszélt, pedig nem csak a Fidesz-frakció alkalmazta havi 1,3 millió forintért, a Nemzeti Kulturális alaptól összesen 19 millió forint érkezett hozzá, partneréhez és közös cégükhöz. De még a dalszövegírójának is jutott közpénz:
790 kedvezményezettnek jutott pénz kulturális támogatásként 2025 végén a Nemzeti Kulturális Alapnál – az erre a figyelmet felhívó Molnár Áron szerint itt állami kifizetőhely működött. A pályázat nyertesei között számos önkormányzat, kulturális egyesület van, továbbá egy sor fideszes zenész és előadó is.
A nyitóképünkön Tóth Gabi énekel a Fidesz kongresszusán a budapesti Hungexpón 2026. január 10-én. Fotó: MTI / Hegedüs Róbert
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.