Tavaszias időjárás és húsz fok fölötti hőmérsékleti csúcsok várhatók a hétvégén a HungaroMet előrejelzése szerint.
Szombaton nagyrészt derült lesz az ég, csak kevés gomoly-, illetve fátyolfelhő alakul ki, csapadék nem lesz. Az északias szél megélénkül, északkeleten és a Tiszántúlon megerősödik. A hőmérséklet hajnalban általában 4 és 9, délután 18 és 23 fok között alakul.
Vasárnap hidegfront érkezik, és délutántól nyugat felől növekedni kezd a felhőzet, a Dunántúlon már előfordulhat eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 1 és 10, délután 16 és 23 fok között alakul.
Hétfőtől néhány fokkal visszaesik majd a hőmérséklet, a hidegfront pedig nem hoz országos esőt. Utóbbi komoly gond, mert idén megint nem hullott elég csapadék, a talajvízszint pedig rekordmélységbe süllyedt.
A március végi csapadék nagyon jól jött, de lenne még helye a talajban a víznek az ország jelentős részén, pláne hogy a szeles idő miatt hevesen száradni kezdett a talaj. Télen megint átlag alatti mennyiség esett, a talajvízszint rekordmélységbe süllyedt. Az idei évkezdet a legszárazabbak közé tartozik, március közepén már sokfelé volt aszály, a nyári növényekre már nagy fokú aszályt jeleznek, ami az ország gazdasági teljesítményét is erősen korlátozhatja. Nem véletlen, hogy vízmérnök, biológus, talajkutató és geográfus együtt szorgalmazza a paradigmaváltást a vízgazdálkodásban.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP / DPA / Sina Schuldt