Kajdi Csaba minden magyarországi cigánytól elnézést kért Lázár János nevében
„Akkor itt már mindent lehet? És ha ezek maradnak, akkor ez már ilyen lesz?” – sorolja értetlenkedő kérdéseit a miniszter kijelentéseivel kapcsolatban az influenszer.
A TV2 és Mészáros Lőrinc karácsonyi bulijainak műsorvezetője a választás másnapján írt arról, hogy mintha kicsit másképpen kelt volna fel a nap, erre reagált Kajdi Csaba „Cyla” nem épp támogatóan.
Mintha kicsit itt is másképpen kelt volna fel
– írta a választás másnapján a hosszú évek óta a Fideszt támogató TV2 műsorvezetője, a Mészáros Lőrinc cégének karácsonyi ünnepségeit Stohl Andrással együtt vezető Ördög Nóra Bolíviából, ahol az Ázsia Expressz új évadát forgatja éppen.
A kommentelők nemigen fogadták lelkesen a tizenhat év után első hasonló hangulatú megjegyzését. Köztük volt Kajdi Csaba, azaz Cyla is, ám Ördög azóta törölte a kommentjét. De a 24.hu észrevette, hogy a modellügynökség-tulajdonos Instagram-sztoriban megmutatta a kommentet:
Csúcs vagy, Nóri! Mindig is kiálltál a közügyek mellett! Gyermekvédelem, tanártüntetés, influenszertüntetés stb… Szépen lapultál, anyukám, és számláztad a jégkockát a kisboltban, és, ha kellett, csettintésre elsírtad magad a kakaós csiga felett! Ma viszont másként kel fel a nap! Nekünk biztosan! Nyugi, Nóri, lesz melód, mert ügyesen helyezkedsz! Csak így tovább, muci!
– írta Cyla, aki már két éve is azt mondta Ördögről: „Azt gondolom, meghatározó tévés arcként, több százezres követőtáborral az embernek akarva-akaratlanul felelőssége van. És igenis fogalmazzon meg véleményt fontos, az életünket, sorsunkat meghatározó eseményekről”, hozzátéve, a családanya a gyerekvédelmi tüntetésre se ment el TV2-s kollégájával, Till Attilával ellentétben.
„Akkor itt már mindent lehet? És ha ezek maradnak, akkor ez már ilyen lesz?” – sorolja értetlenkedő kérdéseit a miniszter kijelentéseivel kapcsolatban az influenszer.
Címlapkép: Facebook / Ördög Nóra
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.