Hajdú Péter összebútorozik a kormánypárti Mandinerrel
„Én nem tartozom a klientúrához, nem élek állami megrendelésekből, én teszem a dolgomat” – fogalmazott korábban a műsorvezető.
Egy interjúban azt mondta: csak a miniszterelnökön múlik, hogy vállalja-e a szereplést a Beköltözve című műsorában.
Hajdú Péterrel a címlapján jelent meg egy új magazin Hazám címmel. A műsorvezetővel készült interjú a Bors szemléje alapján a Digitális Polgári Körök gyűléseinek a hangulatát idézi, Hajdú Péter ugyanis, miután szembesítették azzal, hogy egy éve kijelentette, a Fidesz ajánlata kevés lesz a 2026-os választáson, most arról beszél, hogy „egy év alatt sok minden változott. Bevezették az anyák személyijövedelemadó-mentességét, itt a 3 százalékos lakáshitel vagy éppen a 14. havi nyugdíj. Ezek nagyon fontos kedvezmények. Egy év alatt a világpolitikai helyzet is élesedett, nem babra megy a játék.”
Hajdú ezt bővebben is kifejtette, bár a mondatai valóban ismerősek egy korábbi DPK-s megnyilatkozásából. „A világpolitika asztalához, ahhoz hogy egy ország érvényesíteni tudja az érdekeit, nem lehet odaültetni egy nyeretlen kétévest. A nagykutyák pillanatok alatt megennék. A mostani világpolitikai válság kezelése pedig mindent felülír, főleg, hogy Európa néhány vezetőjének tényleg elgurult a gyógyszere. Karácsony előtt a NATO-főtitkár, Mark Rutte már a harmadik világháborút vizionálta, arra készítette fel az embereket lelkileg. A béke megteremtésénél nincs fontosabb, ezen a téren pedig higgadt profikra van szükség a tárgyalóasztalnál magyar részről is. Azt pedig még a rosszakarói is elismerik, hogy Orbán Viktor tényező a világpolitika színpadán.” Arra nem tért ki, hogy mostanában Orbán is a háború közelségéről beszél visszatérően a háborúellenes gyűléseken.
Hajdú Péter a bel- és külpolitikai eszmefuttatása mellett az interjúálmait is megosztotta a lappal. Elmondta, hogy szívesen interjúzna Leonardo DiCaprióval és Tom Cruise-zal, „de ha valaki azt mondaná nekem, hogy van egy órám Donald Trumppal, az is nagyon sokat jelentene”. Feltehetően ennél nagyobb a realitása egy másik műsortervének, Hajdú ugyanis azt mondta: „Csak a miniszterelnök úron múlik, én nagyon örülnék neki, ha vendégül láthatnám a Beköltözve című műsoromban”.
„Én nem tartozom a klientúrához, nem élek állami megrendelésekből, én teszem a dolgomat” – fogalmazott korábban a műsorvezető.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.