Gyakoribb a rettegett ALS betegség azokon a településeken, ahol rossz a levegő
Úgy tűnik, a szmogban gazdag környezet is növelheti az ALS kockázatát – egy kutatás alapján súlyos hatása lehet a kén-dioxid tartós belélegzésének.
A színész mindössze 53 évesen, február közepén hunyt el.
Hivatalosan légzési elégtelenség miatt halt meg 53 évesen Eric Dane színész, akit a legtöbben A Grace klinika és az Eufória című sorozatokból ismernek – derült ki a halotti anyakönyvi kivonatból, amelyet a People hozott nyilvánosságra.
Hozzáteszik ugyanakkor: a halál elsődleges oka az ALS (amiotrófiás laterálszklerózis) betegség volt. Dane 2025-ben jelentette be, hogy a halálos betegségtől szenved.
A színész február 19-én halt meg, felesége, Rebecca Gayheart, és két közös gyerekük, a 15 éves Billie Beatrice és a 13 éves Georgia Geraldine gyászolják.
Dane az ALS-diagnózist követően szenvedélyes szószólója lett, hogy a betegséget minél többen megismerjék, emellett támogatta az ezzel kapcsolatos kutatásokat, elszántan törekedve arra, hogy segítsen mindazoknak, akik ugyanezzel a küzdelemmel néznek szembe.
Úgy tűnik, a szmogban gazdag környezet is növelheti az ALS kockázatát – egy kutatás alapján súlyos hatása lehet a kén-dioxid tartós belélegzésének.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.